Erdő Péter: A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája Budapest, 2001. január 29-31. - Studia Theologica Budapestinensia 28. (2001)
Szabó Csaba: A katolikus egyház (állami) ellenőrzése és korlátozása
tak „feleslegesen", ügy lett az aktából. A Regnum Marianum templom mellett tevékenykedő papokról még Aréna (Dózsa György) úti templomuk lerombolása (1951) előtt dossziét nyitott az AVH „Regnum" néven.40 A regnumi atyák minden illegális tevékenységéről tudtak. Ügynököket építettek közéjük is és a fiatalok közé is, akikkel az atyák foglalkoztak, lehallgatták gyűléseiket, ellenőrizték minden kapcsolatukat. Tizenegy évig gyűjtötték az adatokat, míg végül megtörténtek a letartóztatások. Miért vártak ennyi ideig? Csakis egy kézenfekvő válasz kínálkozik: nem illettek bele a regnumi atyák 1961-ig semmilyen koncepcióba. Az ötvenes évek, a kemény Rákosi-diktatúra időszakának katolikus hitéletéről szóló jelentésekben gyakran olvashatjuk, hogy a templomok látogatottsága nagyon magas.41 Természetesen a vallásos rendezvényeken való részvétel önmagában is állásfoglalást jelent a totalitárius rendszerrel szemben. Mégis felmerül a kérdés, vajon hányán járhattak templomba csak azért, hogy megfigyeljék a szertartást, a híveket, a papot és aztán jelentésekben foglalják össze a látottakat, hallottakat. Hiszen a miséken jelenlévő spiclik, rendőrök, ügynökök egymást sem ismerték, és ha valóban sikeres volt a konspiráció, nem is gondolták, hogy más is lehet rajtuk kívül a templomban, aki csak feladatot hajt végre, amikor látszólag buzgón imádkozik a hívekkel együtt. 40 Történeti Hivatal 0-11 516 / l-2a; V - 146 695 / 1-22 41 Vö. az Egyházügyi hangulat - jelentések 1951, 1953. Szerk.: Szabó Csaba. Bp., 2000. című kötetben közzétett jelentésekkel. Például 129. és 218. p. 45