Tempfli Imre: A Báthoryak valláspolitikája - Studia Theologica Budapestinensia 25. (2000)
3. A jezsuiták erdélyi missziója (1579-1603)
3. A jezsuiták erdélyi missziója (1579-1603) Az isteni gondviselés mindig egyéneken keresztül munkálkodott Egyháza javára. így volt ez abban a korban is, amikor az Egyház a reformáció okozta nehézségekkel küszködött. Don Inigo Lopez, baszk nemes (1491-1556) először csak saját hivatását kereste és ez a hosszú keresés valami nagy dolgot eredményezett. A kezdetben világias életet élő nemesnek sikerült átmentenie és korának megfelelően átültetnie az ősegyház életének fontosabb elemeit: az Isten ügyéért való lelkesedést, a nehézségek iránti felelős érzékenységet, a fegyelmezett és egy célra irányított gondolkodás- módot, a jó és rossz tulajdonságokkal rendelkező emberi valóság igenlését, a módszeres imádságot, a hagyomány benső ápolását, a szerzetesi élet tapasztalatainak örökségét - és mindezt összekapcsolta egy rendkívüli aktivizmussal. így műve, és ő is hamarosan a katolikus megújulás nélkülözhetetlen eszközei lettek. Mindezt 1534. augusztus 15-én még nem tudta. Az eretnekségek elleni harc eleinte nem szerepelt programjában. Akkor csak szegénységi és tisztasági fogadalmat tett hét társával együtt a párizsi Montmartre egyik kicsi templomában és elhatározta, hogy a Szentföldre megy hittérítőnek, ha pedig ez nem sikerül, akkor felajánlja szolgálatait a pápának. III. Pál pápában (1534-1549) pedig volt annyi éleslátás, hogy felfedezze a rendben rejlő korlátlan lehetőséget és 1540. szeptember 27-én kelt Regimini militantis Ecclesiae kezdetű bullájával jóváhagyta azt. Az idő neki adott igazat. „A rend a katolikus megújulás szolgálatában a leghatékonyabb erőt jelentette évszázadokon keresztül. A helyhezkötöttség teljes hiánya rendkívül nagy rugalmasságot tett lehetővé, a rendtagok átcsoportosítása az Egyház érdekei szerint igazi katonás gyorsasággal, pontossággal történt."233 Jelentőségük akkora, hogy ők személyesítették meg a kereszténység 1555-1648 közötti sorsát. Szükségtől hajtva „kardot rántottak, hogy később majd kard által vesszenek el". Ok ennek tudatában voltak, mégis áradt feléjük a hivatást érzők sokasága. 233 Török, J., Szerzetes- és lovagrendek Magyarországon, 144. 76
