Tempfli Imre: A Báthoryak valláspolitikája - Studia Theologica Budapestinensia 25. (2000)
2. A Báthoryak valláspolitikája
Báthory lengyelországi valláspolitikáját - éppúgy, mint az erdélyit - még ma is különbözőképpen ítélik meg. Míg egyesek a király toleráns magatartását méltányolják, mások azt hangoztatják, hogy mint a jezsuiták barátja és pártfogója, az ellenreformáció nagy erdélyi és lengyelországi előkészítője. Uralomra jutásával Erdélyben - és majd később Lengyelországban is - valóban éreztette hatását az a rekatolizáció, amely a 16. század második felében Európa más országaiban szintén felerősödött. Megválasztása után nem rejtette véka alá azt a szándékát, hogy a katolikus vallás megerősítését és támogatását szívügyének és feladatának tekinti. Viszont - és ezt újfent hangsúlyozni szükséges - a vallás terén soha sem kényszert sem erőszakot nem alkalmazott110, amint ezt majd az egyes vallásokkal kapcsolatban látni fogjuk. Mialatt a vallásszabadságot biztosította Lengyelországban és Erdélyben, minden katolikus reformot támogatott. Mindkét országban minden rendelkezésére álló eszközzel sürgette a Trienti Zsinat által meghirdetett katolikus megújulást és a zsinati határozatok gyakorlatba való átültetését. Lengyelországban ilyen szellemben nevezte ki a püspököket és támogatta a jezsuita kollégiumokat. így lettek az ő uralkodása alatt azok az alapok lefektetve, amelyekre a következő évtizedek nagy erdélyi és lengyel katolikus megújulása rárakhatta a maga falait, és amely annyira megerősítette az erdélyi katolicizmust, hogy az az elkövetkezendő évtizedek viharait kiállhatta.111 Az ellenreformáció kifejezés egyáltalán nem illik Báthory István életművére. Igaz, hogy elkötelezte magát a katolikus Egyház újjászervezése mellett, de tette ezt anélkül, hogy a protestánsokat hitük feladására kényszerítette volna. Vallási reformja egészen más, mint egy évszázaddal később a Habsburgoké. Katolikus reform volt az övé is, de mindenek felett békés és toleráns.112 110 Vő. Endes, M., Erdély három nemzete, 221-222. 111 Hermann, E., A katolikus Egyház, 227. 112 Alzati, C, „Riforma", 130-131. 41
