Tempfli Imre: A Báthoryak valláspolitikája - Studia Theologica Budapestinensia 25. (2000)

1. Az új állam neve: Erdély

rendek soraiban is megfelelő számban képviselőre talált, akkor - minden késedelem nélkül - bevett vallásnak (recepta religio) ismerték el.

Azt mondható, hogy az új vallások létjogosultságukat és később a szabad gyakorlási jogukat - a fejedelemmel egyenlő mértékben - a rendeknek köszönhették. A fejedelem ugyanis velük szemben nem volt képes saját akaratát keresztülvinni. Különösen nem vallási- és hitbeli kérdésekben. Erdélyt - Európa más országaival ellentétben - a fejedelem nem vezethette egyik vallásból a másikba a rendek beleegyezése és jóváhagyása nélkül.

Jóllehet a rendek érdekei néha homlokegyenest ellenkeztek, egyet mindig mindennél fontosabbnak tartottak: a fiatal ország egységét és függetlenségét.

Mivel a fejedelem nem rendelkezett olyan nagy hatalommal, hogy az általa vallott hitet mindenki számára kötelezővé tegye, kénytelen volt az alkotmánynak megfelelően a rendekkel modus vivendit találni. Ez vezetett az akkori Európában példátlan vallási türelemhez, amelynek azonban nem volt valami tanbeli elvekben gyökerező alapja. Es bár ez a négy vallás együttélése egységes, zárt területen sem vallás- szabadságot, sem vallási békét és egyenjogúságot - a szó modern értelmében - nem jelentett, mégis irányadó, biztató kezdeményezés volt, amely előkészítette az igazi toleranciát és az igazi vallásszabadságot.12

így Erdélyben, a 16. század második felében négy elismert vallás létezett: az unitárius, a kálvinista, a luteránus és a katolikus. Jogilag mind a négy egyformán recepta religionak számított. Jelentőségét és lélekszámát tekintve viszont a fenti sorrend érvényesült. A katolikus vallás volt a leggyengébb.

Ezek mellett ott volt még az ortodox egyház, amely bár csak „megtűrtnek" számított, gyakorlatilag ugyanolyan jogokat élvezett, mint a bevett vallások. Az öt vallás megtalálta a modus vivendit. Lengyelországot kivéve a vallási türelem úgy a katolikus, mint a protestáns országokban csak a 17. században köszöntött be.13

Amint már fentebb említésre került, ez nem a mai értelemben vett

12 Horváth J., A reformáció, 340.

13 A. Aubert, Das Problem der Religionsfreiheit in der Geschichte des Christentums, in: H. Lutz, Zur Geschichte der Toleranz und Religionsfreiheit, Darmstadt 1977, 422-454, itt: 430.

16