Tempfli Imre: A Báthoryak valláspolitikája - Studia Theologica Budapestinensia 25. (2000)

3. A jezsuiták erdélyi missziója (1579-1603)

Megérkezésük után két héttel kezdődött meg a tordai ország- gyűlés. A rendek tiltakoztak a tavaly bevezetett Gregorián-naptár el­len, és sérelmezték azt, hogy a fejedelem megnyittatta a kolozsvári katolikus templomot. Úgy látszott, hogy még jobban meg fogják szi­gorítani az erdélyi katolikusok helyzetét. Azt akarták, hogy elisme­résük, mozgásterületük csak Kolozsvárra, Kolozsmonostorra, Nagy­váradra és Székelyföldre szorítkozzék.344 A jezsuitákról egy szó nem esett, pedig Ladó az azelőtt évi országgyűlésen prédikált, Kolozsváron pedig több mint egy hónapig végezte a papi teendőket. Báthory azonban nem hátrált, és az 1591. június 5-én kelt, Acqua- viva generálishoz írt levelében köszönettel vette a jezsuiták megér­kezését, meg bejelentette, hogy a következő, folyó év október 18-án tartandó országgyűlésen a jezsuiták és a katolikusok régi jogaiért is­mét síkra fog szállni. Ugyanerről értesítette június 25-én Leleszi Jánost magyar nyelvű levélben, ezzel kapcsolatos jó tanácsait kérve.345 Szeptember folyamán pedig maga a bíboros-államtitkár, P.C. Sfondrato írt a fejedelemnek és bíboros-nagybátyjának, buzdítva őket a katolikus vallás megvédésére.346 A fejedelmet nem kellett erre kérni, ő minden erejével segítette az „ellenreformációt". Hátra volt még tehát a medgyesi törvények hatályon kívül he­lyezése. Nehezítette a dolgot, hogy a bíboros Báthory a jezsuiták ellen volt. És bár voltak más katolikus főurak is az országban, nekik nem volt akkora befolyásuk az udvarnál. A fejedelem az 1591. november 1. és 20-a között tartott gyulafehérvári országgyűlésen a jezsuiták védel­mében gyakorlatilag teljesen egyedül maradt. Csak annyit sikerült keresztül vinnie, a katolikus főurak támogatásával, hogy kolozsvári udvaránál tarthat saját papot, meg Kolozsmonostoron, ahová gyakran szokott utazni. A katolikusok Csíkban maradhatnak zavartalanul, mint eddig is. Főuraik szintén tarthatnak egy papot. De minden pap­nak meg volt tiltva, hogy a kijelölt helyeken kívül máshová elmenjen és prédikáljon. A jezsuitákat illetően az országgyűlés hallgatólagosan tudomásul vette, hogy bent vannak. P. Carrillo tanácsára azonban levették a rendi ruhát.347 344 EOE, III, 383-394. 345 MAH, III, 628-629, dók. 224, illetve dók. 227. 346 MAH, III, 670-672, dók. 241 és 242. 347 Szilas, L., Alfonso Carrillo, 34. 108

Next

/
Thumbnails
Contents