Muzslay István: Magyar diákok a Leuveni Katolikus Egyetemen (1532-2000) - Studia Theologica Budapestinensia 24. (2000)

Új utakon

magamnak otthon mondta örömében... Valóban, Imre a Nem­zeti Galéria vezetésében magas álláshoz jutott. A Galéria akko­ri igazgatója levélben külön is megköszönte azt a nagy lehető­séget, amit Imre a Leuveni Katolikus Egyetemen kapott. Az esztergomi ferences gimnázium igazgatója, Reisz Pál atya sürgette, hogy az idősebbek is kapjanak tanulmányi lehe­tőséget Leuvenben. A volt növendékeik közül a régebbiek igen mostoha körülmények között jutottak be az egyetemre, és ösz­töndíjakban nem is reménykedhettek. Voltak köztük olyanok is, akiket a „klerikális" múltjuk miatt nem is vettek fel. Eveken át „melóztak", amíg végre mégis bekerültek az egyetemre. Sikerült elintézni azt, hogy ezek is kapjanak a leuveni egye­temen egy hónapos tartózkodásra ösztöndíjat. A tanulmány- útjuk előkészítése ugyanúgy történt, mint azoké, akik hosszabb időre jöttek. A tapasztalat igazolta, hogy egy hónap alatt is so­kat tanulhattak. Első az egy hónapos tanulmányi tartózkodásra Leuvenbe érkezők sorában 1988 őszén Szontagh Csaba, az esztergomi Kolos-Kórház belgyógyász főorvosa volt, utána Szeidl György a miskolci nehézipari egyetemről. A nyolcvanas évek közepétől kezdve augusztusban könyv­tári munkára is kaptak lehetőséget a magyar fiatalok. Minden évben 5-6 fiú és leány élt ezzel a lehetőséggel. A Magyar Kol­légium nyáron is üzemelt szünet nélkül. A legtöbb a fénymáso­latok tömegével megrakodva tért haza. A francia tagozat átköltözésével előállt nyelvi probléma is megoldódott. A Leuveni Katolikus Egyetemen a tanítás ugyan holland nyelven folyik, és csak a Teológiai és Filozófiai Kar rendelkezik angol nyelvű tagozattal, a posztgraduális képzés nyelve azonban angol. Magyarországon a fiatal értelmiség ma főleg ezt a nyelvet tanulja, és így könnyen bekapcsolódhat az egyetemi Intézetek munkájába. A nyolcvanas évek végén a Soros-Alapítvány is felfigyelt a Leuveni Katolikus Egyetem által nyújtott tanulmányi lehető­ségre és a Magyar Kollégium létére. Miután megegyeztek az 52

Next

/
Thumbnails
Contents