Muzslay István: Az Egyház szociális tanítása - Studia Theologica Budapestinensia 17. (1997)

I. A szociális kérdés - 1. A rabszolgaság

is volt. A munkájuk termelékenysége olyan alacsony volt, hogy 20 000 római polgár eltartása kb. 400 000 rabszolgát igényelt.

Éppen a rabszolgák túlságosan is nagy száma okozta a római társadalom gazdasági válságát. Semminek sem volt ára, a kisemberek tönkrementek, és a városi tömegek az állammal tartatták el magukat:

„Panem et circenses!"

A római rabszolga teljesen jogfosztott volt: „Servile caput nullum jus habet" (Digesta IV, 5, 3). Az ura bármikor meg is ölhette. A gladiátori és színpadi játékok gyakran a rabszolgák kölcsönös és tömeges lemészárlásával végződtek. A rabszolga nem volt emberi személy, hanem csak „test": „Cellis servilibus extracta corpora" (Valerius Maximus). Rómában csak a patríciusok voltak a hatalom részesei („viri boni, optimates"), amíg a többi alávaló („mali, inbecilles").

„Az ember nem lehet munkás és tisztes ember" — írta Ciceró (De officiis, 142).

Seneca (Kr. u. 1-65) volt az első, aki szót emelt a rabszolgákkal szemben gyakorolt kegyetlenkedések ellen, de ő sem követelte a rabszolgaság megszüntetését. Szerinte a rabszolgának csak egyetlen eszköz áll a rendelkezésére ahhoz, hogy megszabaduljon a nyomorult sorsától: az öngyilkosság.

Több ízben nagy rabszolgalázadás reszkettette meg Rómát, amiért a patríciusok kegyetlen bosszút álltak. A Spartacus féle felkelés után tízezrével feszítették keresztre a rabszolgákat.

Az ókori zsidóságnál is létezett a rabszolgaság intézménye. Ábrahámnak is voltak rabszolgái (Ter 17, 12). A mózesi törvény védte azonban a rabszolgát urával szemben.

„Ha egy rabszolga hozzád menekül, ne szolgáltasd ki urának. Maradjon körödben azon a helyen, amelyet kiválaszt magának, ahol jól érzi magát. Nem szabad sanyargatnod.” (MTör 23, 16-17).

A zsidó egy másik zsidónak csak hat évig lehetett rabszolgája, és béresként kellett őt kezelnie. A rabszolga megöléséért halálbüntetés járt. A rabszolga szabadon köthetett házasságot,

13