Muzslay István: Az Egyház szociális tanítása - Studia Theologica Budapestinensia 17. (1997)

I. A szociális kérdés - 1. A rabszolgaság

Protegorász (Kr. e. 411), Platón (Kr. e. 348), Szókratész (Kr. e. 399) és Arisztotelész (Kr. e. 322) a társadalmi gondok megoldására bizonyos elveket állítottak fel. Az ókori bölcseleti rendszerek általában normatív jellegűek. Gondolkodásukban az emberi személy háttérbe szorult, és az államhatalom szerepe szinte mindenre kiterjedt. Az ember személyi méltóságának, szabadságának és egyben felelősségének a tudata először a keresztény antropológiában került az előtérbe.

Az Egyház szociális tanítása a 19. században mint munkáskérdés vált tudatossá, és azóta alakult ki átfogó rendszerré. A történelem egyetlen korszaka sem volt mentes a szociális problémáktól. A társadalmi és gazdasági rend emberi alkotás, és magán viseli az emberi lét tökéletlenségeit. A jó és a rossz közötti állandó küzdelem az emberi lét alapadottsága, és átvonul az egész történelmen.

Amilyen súlyos hiba lenne a magunk korának szemléletét a régmúlt időkre visszavetíteni, ugyanúgy az is tévedés lenne, ha nem vennénk tudomásul, hogy az emberi természet alapjában ugyanaz marad. A korszellem alakulhat, sőt ellenkezőjévé válhat, de az emberi lélek mélyén gyökerező vágyak és gondok újra meg újra jelentkeznek.

1. A rabszolgaság

Az ókorban és utána még hosszú évszázadokon át a rabszolgaság jelentette a legsúlyosabb szociális problémát. A történelem során kétféle rabszolgaság alakult ki: a teljes rabszolgaság, amely az embert minden jogától megfosztotta, közönséges tárgyként kiszolgáltatta az urának, és a tágabb értelemben vett rabszolgaság, amelyben a rabszolgának meghagyták a legelemibb jogait az élethez (a szabad házasság jogát is), de gazdaságilag teljesen az ura szolgálatára kötelezték.

10