Török József (szerk.): Mindszenty József emlékezete - Studia Theologica Budapestinensia 13. (1995)
Török József: Mindszenty József bíboros és a Vatikán keleti politikája
MIndszenty József emlékezete, Budapest 1995 Török József Mindszenty József bíboros és a Vatikán keleti politikája Xn. Piusz pápa, amikor Rómában az új magyar prímásnak, Esztergom érsekének átnyújtotta a bíborosi kalapot, megdöbbentő nyíltsággal prófétáit Mindszenty József közelgő mártírsorsáról. Nem sokkal később kiderült, hogy a szovjet hatalmi övezet többi egyházfőire hasonló sors várt, némi helyi módosítással. A magyar Katolikus Egyház feje tanúságtevése során tehát maga mögött tudhatta a Péter-utód pápát, és a nehéz idők elérkezte- kor ez számára kitartást, bátorítást jeletett. Majd a börtönévei után bekövetkezett, 1956-os októberi magyar tavasz és gyors eltiprása alatt XII. Piusz pápa ismét és többször felemelte szavát az egész magyar nép érdekében. Ez biztos jelzés volt: az Egyház irányvonala, amelyet már XI. Piusz pápa világos állásfoglalásai a totalitárius államhatalmakkal és ideológiákkal szemben jeleztek, továbbra is töretlen marad. Érdemes azonban egy kis kitérőt tenni a H. Vatikáni Zsinat kapcsán, ahol a kommunizmus elítélése a zsinati atyák egynegyede részéről „aláírásukkal hitelesített kérelem” szinten fölmerült, ám kérésük teljesítetlen maradt. Ennek ismerete szükséges a zsinat alatt és után kidolgozott Ostpolitik jobb megértéséhez. A zsinat története legalább másfél évtizeden keresztül elsősorban a sajtó révén volt ismeretes, a történészek csak néhány éve törekednek arra tudatosan, hogy kellő távlat birtokában, elegendő és megbízható forrásanyag ismeretében a zsinat hiteles történetét feltárják. Az eddig ismeretlen történet egyik bevezető fejezete arról tudósít, hogy müyen árat fizetett az Egyház a görögkeleti megfigyelők, valamint a kelet-európai püspökök zsinati jelenlétéért. Amikor XXIII. János pápa 1959. január 25-én először szólt a Falakon kívüli Szent Pál-bazüikában és annak monostorában tett látogatása során az új, egybehívandó zsinatról, akkor a lelkipásztori cél lebegett a szeme 91