Török József (szerk.): Mindszenty József emlékezete - Studia Theologica Budapestinensia 13. (1995)

Előszó A Pázmány Péter által 1635-ben alapított egyetem töretlen történelmi folyamatossággal rendelkező hittudományi kara úgy vélte, hogy Mind- szenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek születésének centenáriu­mát legméltóbb módon történettudományi konferencia szervezésével örö­kítheti meg, amely 1992. március 27-én került megrendezésre a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémiának 1950 óta otthont nyújtó budapesti Központi Papnevelő Intézet dísztermében. A mártírsorsú főpap életét kutató, külföldre kényszerített vagy itthoni, nehéz évtizedek alatt is munkájukat tovább folytató történészek ezen alkalommal elhang­zott, néhány részben kibővített előadásait veheti kézbe a magyar Katolikus Egyház legújabbkori történelmét hiteles források alapján megismerni szándékozó olvasó, illetve történész-kutató. Mivel Szántó Konrád előadása—Mindszenty József bíboros és 1956 — külön kötetben megjelent, ennek helyébe került rendtársa, Bozsóky Pál Ge­ro azonos témájú előadása, amely a párizsi Magyar Intézetben rendezett ünnepségen hangzott el. Ugyancsak itt — és nem kizárólag magyar résztve­vők — hallhatták a szintén tőle származó, második előadást („gyorsfény­kép”). amely a Mindszenty-emlékezet értékes darabja. Adriányi Gábor (Bonn) tanulmánya — amely a bíboros távozásának körülményeit ismerteti — most először közlésre kerülő dokumentum — Pro memoria — segítségé­vel teszi teljesebbé az eddigi ismereteket. Ezzel kapcsolatban fölmerül a kérdés: lehet-e a vatikáni diplomácia közelmúltban kifejtett tevékenysége történelmi vizsgálódás tárgya? A Brescia városában működő Istituto Paolo VI erre példát adott 1990-ben, amikor tanulmányi napok keretében (Aix- en-Provence, május 18. és 19.) vitatta meg VI. Pál pápa és a nemzetközi élet kapcsolatát. Az itt elhangzott előadások, viták két tanulságot tartalmaznak a történészek számára: hangsúlyozni kell a források csupán részleges isme­retét, valamint azt, hogy szükségtelen, sőt káros lenne kiterjeszteni az infal - libüitást a vatikáni diplomácia konkrét döntéseire, lépéseire. A szóbanfor- gó téma tárgyalásakor az olvasó erre is gondoljon! Mindszenty József történelmi alakja a hiteles források, az elfogulatlan elemzések tükrében egyre jobban felmagasztosul mind a magyar, mind az egyetemes Anyaszentegyház horizontján. Budapest, 1994. Kisasszony havában, Szűz Mária nevenapján: a szerkesztő 7

Next

/
Thumbnails
Contents