Török József (szerk.): Mindszenty József emlékezete - Studia Theologica Budapestinensia 13. (1995)

Bozsóky Pál Gerő: Mindszenty bíboros az 1956-os forradalom idején

Mindszenty bíboros az 1956-os forradalom idején tovább folytatták bizalmas jellegű beszélgetésüket a legsürgősebb teendők­ről. Már ekkor szóba került a bíboros rádió-szózata az egész magyar néphez. Tüdy csak azt kérte a bíborostól, hogy az oroszokról kíméletesen szóljon és, ha lehet, ne említse a földreformot. (Emlékirataiban a bíboros feljegyezte: ,A kormány tanácsa nélkül is figyelemmel voltunk ezekre a dolgokra és azt is kijelentettük, hogy nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányaival”.) Amíg Tüdy Mindszentyvel tárgyalt, a Budapesti Református teológián egybegyűlt új vezetőség felkérte Ravasz László püspököt, hogy vegye át újra egyházkerülete vezetését. Ravasz püspök beszédet is mondott a rádió­ban még ezen a napon és nyugalomra, rendre, mindenféle bosszú kerülésére hívta fel a hallgatókat. Ordass Lajos luteránus püspököt is felkérték hívei, hogy álljon ő is haj­dani egyházmegyéje élére. Ez annál természetesebbnek látszott, mivel őt már október 8-án rehabüitálták. (Ma talán kevesen emlékeznek már arra, hogy e két protestáns egyház­főt még Mindszenty pere előtt eltávolította az egyházi életből az akkori kommunista kormány mindent letörő politikája.) November 2-án Mindszenty bíborosnak lehetősége nyűt arra, hogy a két protestáns püspökkel személyesen is megbeszélhesse az ország vallásos ügyeit egy rövid, de fontos látogatás során. Délelőtt folyamán az izraelita hitközség és a „rabbik tanácsa” köszöntötte lelkesen a forradalmat, mond­ván: „A vaüás szabadságát visszanyert magyar zsidóság lelkesen üdvözli a forradalom vívmányait”. Ordass Lajos evangélikus püspök szózatát is ezen a napon sugározta a rádió. (Előadását angol, német és svéd nyelven is megismételte az adó.) Ugyancsak a rádió hullámain át értesült a magyarság arról a kormány- nyüatkozatról, amelyben „a magyar nemzeti kormány megállapítja, hogy 1948-ban Mindszenty József hercegprímás eUen emelt vádak minden tör­vényességet nélkülöznek. Ennek értelmében a hercegprímás ellen történt összes intézkedések megsemmisülnek és a hercegprímás minden eddigi pol­gári és egyházi tisztségét felveheti és szabadon gyakorolhatja.” A minisz­terelnöki közleményt Nagy Imre még október 31 -én írta alá.—E hír lehető­vé tette az újságíróknak, hogy idézzék Tüdy Zoltán áüamminiszter október 65

Next

/
Thumbnails
Contents