Török József (szerk.): Mindszenty József emlékezete - Studia Theologica Budapestinensia 13. (1995)

Bozsóky Pál Gerő: Mindszenty József, bíboros-érsek, a külföldi magyarok lelkipásztora

Bozsóky Pál Gerő jele! De a reménység jele is, a kibékülés szimbólima mindazok számára, akik az igazság harcosai akartak lenni. Nemcsak a katolikusok találták meg ben­ne hivatott szószólójukat, de a protestánsok is, akik vele együtt imádkoztak az elnyomott otthoniakért. Katolikus papjai mellé felsorakoztak a protes­táns tiszteletesek, sőt alkalom adtán az izraelita vallás tagjai is. Abban az időben a párizsi rádiónál dolgoztán és jól emlékszem a napra, amikor az egyik kálvinista kolléga, beszélgetés közben mondta: Ordass La­jos és Ravasz László püspökök félreállítása után az „utolsó protestáló püs­pök” Mindszenty bíboros volt ..Je dernier évêque protestant était le cardi­nal Mindszenty... Beszédére százküóméterekről jöttek össze a magyarok, fiatalok és öregek egyaránt. Még a csoda is természetesnek tűnt fel, amikor őt hallgatva együttérzett annyi különféle magyar. Mindszenty tökéletesen ismerte a magyar történelmet. Nemcsak az ese­ményeket, de az összefüggéseket, a belső vagy külső rugókat, az időtálló szimbólumokat, azok belső titkos erőit. Meglátszott ez munkáján, találko­zásain is. Első magyar nyelvű beszédét külföldre kerülése után Árpádházi Szent Erzsébet napján mondta a bécsi kapucinusok templomában. Szent Erzsébet a legnépszerűbb magyar szentek közé tartozik, pedig élete javát külföldön élte le, külföldön mutatta meg, hogyan lehet valaki jó magyar és jó keresz­tény külföldön is! 1972 augusztusában Németországba indult. Első megállója Bamberg, ahol a világhírű székesegyház közismert lovasszobra Szent István emlékét idézi. A német legenda úgy tudja, hogy István trónörökös lova térdet hajtott a gyertyafényben csillogó oltár előtt... A bambergi útvonal mellett van Scheyer bencés apátsága. Itt is megállt és az apát boldogan mutatta be a kolostor magyar emlékeit. Úgy tudja a hagyomány, hogy itt tartották meg István és Gizella hivatalos eljegyzését. Csodás szépségű képek tanúskodnak erről... A bambergi dóm terén este a magyar cserkészek tábortüzet rendeztek tiszteletére, és másnap a széke­segyházban mondta el híres beszédét:„A világi hatalmak köthetnek szerző­déseket, de a vüágot végülis nem ők irányítják, mert a történelem orgonáján az Isten keze játszik. És mi tudjuk — kiáltotta hangosan — igen, mi tudjuk és hisszük, hogy Isten a benne bízókat nem hagyja el soha!”Frankfurtban a magyarok mellett felsorakoztak a kitelepített „magyar svábok”, akik kérve­114

Next

/
Thumbnails
Contents