Fila Béla - Erdő Péter (szerk.): Teológus az Egyházben. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából - Studia Theologica Budapestinensia 12. (1995)
Perendy Mária: A biológia és az élet
PERENDY Mária A BIOLÓGIA ÉS AZ ÉLET Századunk egyik legnagyobb természettudományos felfedezése a de- zoxiribonukleinsav (DNS) szerkezetének megoldása volt. Az ötvenes évek elején három fiatal kutató neve válik ismertté a tudományos világban (James D. Watson, Francis Crick, Maurice Wilkins) a DNS kettős spirál-modelljének ismertetésével, ami a modern biológiai kutatás egyik határkövét jelentette. 1962-ben közösen megkapták a Nobel-díjat. 1968-ban megjelent az első könyv a DNS felfedezésének történetéről, amelynek sikerült felháborítani a tudományos világot. A könyv rövid időn belül három kiadást ért meg. Lefordították a világ minden jelentős nyelvére. Természetesen sorra jelentek meg a lelkesen magasztaló vagy éppen gúnyos hangon írott kritikák is. Még nálunk is, a magyar kiadás megjelenése előtt „összecsaptak a szenvedélyek" a könyv értékelése körül. Az idő igazolta, hogy a megkettőző DNS-molekula „az a csodálatos valami", az az anyag, amelynek szerkezete, változása, alakulása valamennyiünk milyenségéért nagyrészt felelős. Navin Sullivan „A gének üzenete" című könyvében a biokémikus szemével leírja, hogy működik az öröklődés, vagyis hogy az öröklődést hordozó anyagok (DNS, RNS stb) hogyan adják át a bennük programozott „üzenetet". A szerző könyvének előszavában úgy nyilatkozik, hogy „az ember az élet megismerésének küszöbén áll — talán mélyebb és fenségesebb vívmány ez, mint az atom meghódítása!" Valóban közelebb jutottunk az élet mibenlétének meglátásához, vagy csak még inkább elámulunk azon, hogy az élet milyen csodálatos jelenség? Az élet tudománya a biológia: vizsgálja annak megjelenési módjait és fokozatait. A vizsgálat tárgya szerint megkülönbözteti a növénytant (botanika), az álattant (zoológia) és az embertant (antropológia). A negyedik csoportba sorolja a mikrobiológiát. A fokozatok megállapítása könnyű, de mi a közöttük lévő különbség belső gyökere? Vagy ha feltételezzük az élet általános fejlődését, mi váltotta ki a felfelé törést, a magasabb fok kialakulását? 255