Fila Béla - Erdő Péter (szerk.): Teológus az Egyházben. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából - Studia Theologica Budapestinensia 12. (1995)

Fila Béla: Teológus az Egyházban

építették, azok képesek voltak minden áldozatra, azok tudták, hogy az evangéliumot minden új helyzetben meg lehet valósítani. A megvalósítás lehetséges, hiszen a kereszténység nincs társadalmi rendhez vagy kulturális formához kötve. Igaz, nehéz helyzettel, külsőleg rátört politikai változással, erőszakkal, az új társadalmi rendhez való átállással találta szemben magát az egyház, de a vallás hitelét éppen az mutatja, ha a nehéz helyzetben is hozzásegíti az embert a reményhez és a helytálláshoz. Mindig is ez volt Gál Ferenc véleménye. Ebben a folyamatban a magyar egyház életképesnek mutatkozott és rugalmasnak.

Az új helyzetben a papság elvesztette ugyan a világi társadalomban addig betöltött kiváltságos helyzetét, de ezzel együtt új vallási életforma bontakozott ki, elmélyült és növekedett a teológus és a vallási közösség egymásra utaltsága. Megnőtt a templomi szószék, a katedra jelentősége, változtatni kellett az igehirdetés és az előadás régi módján. A marxista államrend keretei között is meg kellett találni a magyar egyház életlehetőségét, és ehhez fel kellett fedeznie saját belső erőforrásait. Új módszereket kellett kidolgozni. Az egyházi vezetők és a teológusok tudták, hogy Krisztus tanítása és egyháza a történelemben mindig ellentmondással fog találkozni, de vállalni kell a küldetéssel járó áldozatot. A magyar egyház végigjárta ezekben az években a megpróbáltatás útját és a veszélyek, próbatételek között is kifosztva, megtörve bár, de talpon maradt. A lelkipásztoroknak és az egyházi vezetőknek arra kellett törekedniük, hogy a keresztény hitet egyszerűbben, hitelesebben fogalmazzák meg és közvetítsék a hívek számára. Egyre nagyobb jelentősége lett a közösség összetartó erejének. Ilyen helyzetben a vallásosság belső erőforrásnak minősült. A megváltozott helyzetben nehezebbé vált a Vatikánnal való kapcsolat, de a papságban és a megmaradt hívekben mindig elevenen élt a Róma iránti hűség, ami az egyházias gondolkodás fokmérője.

A papság kisebb része belső emigrációba vonult, ott el is szigetelődött. Néhányan ellenzékieskedtek, kontesztáltak, karizmatikus egyházról, a szeretet egyházáról kezdtek beszélni, de kiderült, hogy a háttérben valamilyen politikai elégedetlenség vagy személyes sérelem volt. A sérelmeket lehet evangéliumi lélekkel is viselni az egyházban. Akik megmaradtak az egyház közösségében, tudtak engedelmeskedni, azok képviselték Krisztus ügyét.

15