Domonkos György (ford.): A családok lelki gondozása - Studia Theologica Budapestinensia 11. (1994)
I. A házasság és a család evangéliuma - Szövegek az elmélkedéshez és az imához
pe az Egyházzal való egység. Amint ugyanis egykor Isten lépett népe felé a szeretet és hűség szövetségében, ugyanígy ma az emberek Megváltója, az Egyház Jegyese az, aki a keresztény házastársakhoz jön a házasság szentségében. Velük is marad Jézus, azért, hogy amiképpen Ő szerette Egyházát és odaadta magát érte, ugyanígy a házastársak is szerethessék egymást hűen, mindörökre, kölcsönös odaadással A hiteles házastársi szeretet része az isteni szeretetnek és támaszául, gazdagságául Krisztus megváltó ereje, és az Egyház üdvözítő tevékenysége szolgál, hogy a házastársak ezáltal hatékonyan utukat lelhessék Istenhez és segítséget, erőt nyerjenek apai és anyai magasztos küldetésük teljesítéséhez. Ezért a keresztény házastársakat erősíti és szinte megszenteli egy sajátos szentség az állapotuknak megfelelő feladatokra és méltóságra. Ők pedig, miközben e szentség erejével teljesítik házastársi és családi kötelességeiket, a Szentiélekben, akinek révén egész életüket átjárja a hit, a remény és a szeretet, törekszenek rá, hogy mindjobban megközelítsék a tökéletességet és a kölcsönös megszentelést, és így együtt dicsőítik az Istent... A keresztény család, amely a házasságból születik, mint Krisztus és az Egyház szeretetkapcsolatának képe és az abban való részvétel, mindenki előtt kinyilvánítja a Megváltó élő jelenlétét a szeretetben, a nagylelkű termékenységben, a házas- társak egységében és hűségében, valamint a család tagjainak szeretetteljes együttélésében. (Gaudium et spes) A házasság létrehozatalával az Isten szilárd alapot vetett a család számára, és a kereszténység ezt még jobban megerősítette a házasság megszentelése révén. E szent kapcsolat méltóságának és felbonthatatlanságának talaján nőtt a keresztény család olyan gyönyörűvé, amilyen gyönyörűséget senki sem láthatott a Megváltó eljövetele előtt. Ez lett az ugyanerre a sziklára alapított egyetemes Egyház szimbóluma és foglalata. Ez az aprócska, a családi hajlék falai közé zárt Egyház a nagy Egyházzal együtt él tovább, fejlődik és virágzik olyan örömöket, amelyek csak belőle származhatnak. , „ . „ ... (Antonio Kosmim) 23