Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Mezey László †: Gellért-problémák
Mezey László lensége, nyelvtanilag sokszor hanyag, stilárisan nem is retorikus, vagy retorizáló, mint korábban mondták „eksztatikus” előadása. Ezt fentebb úgy jellemeztem, hogy Gellert inkább kontemplativ, misztikus művet hagyott ránk, semmint rendszeres, „tudományos” teológiai értekezést. Nagy teológusnak — a rendelkezésünkre álló források szerint — aligha fogják Gellértet mondani, de a lelki élet mesterének igen. Olyan mesternek, aki nem teoretikus volt, hanem saját és mások lelki életét tényleg, hatékonyan rendben tartani képes, tökéletességre törekvő, a dionysosi szóval élve „perfector” volt. 14. Mindezeket megfontolva kell választ keresnünk arra a kérdésre, hogy Gellért — mint a hagyomány (a Nagyobb Legenda nyomán) tartja — lehetett-e Imre (Henrik) herceg nevelője? Bár forrásaink közül csak egy tájékoztat bennünket pozitívan az állítás elfogadhatósága dolgában, még azért azt teljességgel elutasíthatónak nem tartanám, Gellért iskolamesteri oktatói tevékenységéről egyébként hitelt érdemlő adattal nem rendelkezünk. Szellemi érdeklődésének mozgalmas voltáról, tájékozódásának jellegzetes egyéni, ha ugyan az ő korában nem Itáliára jellemző irányáról a Deliberatio mégis megbízhatóan tájékoztat. Ez a tájékozódás Gellértből elsősorban a lelki élet mesterét formálta ki, és nem grammatikai tanítót alkotott belőle. így eljuthatunk egy olyan feltevéshez, hogy Gellért Imrének inkább a lelki nevelését tökéletesítette, semmint általános műveltségét, literatú- ráját. Azt ugyanis, hogy István Gellért különleges kultúrájának nem akarta egyénileg is hasznát látni, a „különféle tanultsággal az országba érkező idegeneket” szívesen fogadó királyról nehéz lenne feltenni. 15. Gellért remetéskedése (a Bakonyban, vagy máshol) nem vonható kétségbe. Az életrajzi adat hitelességét erősíti egyrészt a remete- bencést már Velencében körülvevő, formáló monasztikus stílus- irányzat (ahogyan azt előbb röviden elmondtam), másrészt a legenda minor és a história rythmica egybehangzó tanúsága. Ez a források közötti összhang megállapítható abban is, amit Gellértnek István király által a „marosi egyház” (Csanád) élére állításáról mindnyájan tudunk. A teljes elmélkedésekben halála napját váró („summa meditatione diem expectantes mortis” Delib. 1,214-215) bencés, ahogyan Gellért a maga szerzetes eszményét könyvében (Delib. 1,205-215) elénk állítja, püspök lesz. Egyházának, a marosi, vagy marosvári püspökségnek területe újonnan került a király közvetlen hatalma alá. Különös áldozatokat, 222
