Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Dümmerth Dezső: A Mária országa - eszme és Szent István
Düramerth Dezső való végső „megigazulás”. Ilyen például Borisz és Gleb apja, a XIII. században később ugyancsak szentté avatott Nagy Szent Vladimir fejedelem, akiről az orosz krónika, a keresztény hitre térés előtt, mint „asszonyfaló”- ról emlékezik meg. (16) Másrészt azonban éppen a nyugati kutatás jegyzi meg, hogy ez az ellentét keleti-északi és nyugati-európai szent királytipus között nem olyan gyökeres, mint először látszik. Az időbeli különbségeknek is nagy szerepük van. A „vétkes” uralkodó típusa nyugaton is fellelhető Szent Zsigmond burgundi király alakjában. Ő az első európai szent király, akinek kultusza nagyon elterjedt, különösen, mint a mocsárlázban szenvedők segítőjét tisztelik. Még a meroving-korban élt és 523-ban az egyik frank király fogságába esve szenvedett halált egész családjával. Ő sem a hite miatt halt meg, hiszen kivégeztetője, a frank király is keresztény. Sőt, Zsigmond nyilvánosan vétkező is: hiszen korábban, egy indulati rohamában megölte saját fiát. (17) Zsigmond esetében sem az Egyház a fő előmozdítója kultuszának, hanem a nép. Igaz, hogy egészen a XI. századig, főként uralkodók esetében a helyi jelleg a döntő, nincs még a későbbi értelemben vett hivatalos vizsgálat, pápai döntés. Voltaképpen a nép körében feltűnő „csodák”: többnyire a hirtelen gyógyulások terjesztik el a hírt, hogy az elhunyt, akinek sírjánál ezek a jelek történnek, mostmár égi patronus, akinek közbenjárásáért a bajokban, veszedelmekben bizalommal lehet folyamodni. A helyi püspök is e jelenségek alapján engedélyezi a tiszteletet. A hivatalos követelményhez csak az tartozik, hogy megírják a csodatévő szent életrajzát. Ezek igen különböző műfajban és modorban készülnek el, maga a műfaj még a kereszténység előtti, antik regényes történetekben gyökerezik, melyben zsúfoltan szerepelnek fantasztikus, boszorkányos históriák, mesébe illő „túlvilági jellegű vonatkozások”. Nem a keresztény tanítás és hit maga hozza tehát a fantasztikus elemeket, ezek inkább öröklődnek, de átfinomulnak, amint a papság nevelő hatása elkülöníti a népi hiedelmeket, babonákat a krisztusi hit eleven megnyilvánulásaitól. Kétségtelen azonban, hogy főként a szent királyok kultuszában a közhiedelmet még erősen befolyásolja, akár tudat alatt is, a még nem keresztény ősöktől örökölt, pogány-mágikus, szakrális hit, mely eleve földöntúli erőt, szent hatalmat tulajdonított műiden királynak. Ez a 180
