Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
László Gyula: Szent István és a honfoglalók
Szent István és a honfoglalók hogy a rendkívül gazdag árpádi nép leletei és a rendkívül gazdag grif - fes-indás (onogur = magyar) leletek egyszerre szegényednek el, de úgy, hogy ha nem tudnók a történelmet, akkor azt sem tudnók, hogy ugyanazon nép hagyatékával állunk szemben! A későavarok-onogur- magyarok csodás művészete után, a melléklet nélküli, vagy szegényes sírok (ÉK-DNY), vagy Árpád magyarjainak tarsolylemezes öves csodái után a halántékkarikák szegényes népe következik. Régészetüeg az utóbbi nem következik az előbbiből, ha tehát nem ismernők a történelmet, azt mondhatnók, hogy az előző nép kihalt, s aztán jöttek az újak. Pedig e nagy változást mindkét esetben a kereszténység, a keresztény temetés hozta! Megkísérelték kijátszani például a lovas temetkezés tilalmát: a halott lovát a másvilág földi képviselőjének, az Egyháznak adták, s így kerülő úton, gondolták, hogy méltóképpen bocsájtják a halottat a másvilágra. (23) De mindez nem segített: a templom mellé rendelt temetéskor a pap ellenőrizte, hogy hogyan teszik koporsóba, vagy hogyan csavarják nemezbe a halottat s nyüván tütott minden hiúságot, övét, szablyát, lószerszámot, fülönfüggőket, karpereceket, veretes csizmákat, hímzett kaftánokat. Úgy kellett a halottat utolsó útjára engedni, ahogyan megszületett, csak lepedőbe csavarva (hiszen a halál újjászületés). Ezek előrebocsátásával nézzük a „pogány” magyarok és Szent István magyarjainak temetkezési szokásait. A legjellegzetesebbnek tartott lovastemetéseket sokan leírták már. Magam fedeztem fel, hogy nem „részleges lovastemetkezésről” van szó (ugyanis a sírokban csak a ló koponyáját és négy lábszárát találjuk), hanem a lovat megnyúzták bőrében hagyva a koponyát és a lábszárakat, s úgy temették el (többféle helyzetben) a halott mellé. (24) Ezzel kapcsolatban is felmerültek kérdések. A régi ázsiai vadásznépek hittek abban, hogyha az elej tett vadat megnyúzzák, bőrében hagyva a koponyát és a lábakat és bőrébe varrva az életfontosságú szervek egy-egy darabkáját, akkor az az állat a másvilágon életre kel (25), mert hogy ezen a lovon tették meg a másvilágra vezető utat. De mi történt azokkal, akik a nagycsaládon belül nem kapták meg a lovas temetést? Ez főként nőknél hiányzik! Hogyan jutottak ezek el a másvilági családba? (Mert hogy a temetések rendjéből kitűnik, hogy a nagycsalád a másvilágon is együtt marad.) Ennek a kérdésnek a kulcsát nem találtuk még meg! A halott mellé rakott tegezeket nem tömték meg nyilakkal, hanem a 17
