Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Wehli Tünde: Szent István kultusza a középkori magyarországi művészetben
Szent István kultusza szét aligha nyújthatott kész előképet a székesfehérvári koporsó programadójának, faragójának. A különböző elemek közötti válogatást, mely végülis egy a maga korában szokatlan kompozícióhoz vezetett, a király halála körüli, a Hartvik legendában is rögzített „Lelkét angya - lók vitték az ég palotájába...” vízió (11) indokolta. István király harmadik korai ábrázolásának emlékét egy XVIII. századi akvarellmásolat örökítette meg. Ez az esztergomi Szent Adalbert székesegyház egykori nyugati kapujáról készült. A Porta speciosa a szemöldökön szereplő, felirat segítségével megnevezett Béla király és Jób érsek XII. század végi építkezéseinek lezárásaképpen keletkezett. Az ívmezőben a szent patrónus, Adalbert jelenlétében, egyházi szertartás keretében (a kezében tartott felirat segít az értelmezésben) Szent István felajánlja országát az előtte trónoló Máriának. A készítés korában is aktualizálható, bonyolult ikonográfiái program ( 12) egyben a Patrona Hungáriáé, a Regnum Marianum eszméjének legkorábbi képzőművészeti megfogalmazása. István király a fentiekben elemzett történeti-vallási téma keretei között történt megjelenítései gondolatokat, motívumokat kölcsönözhettek a későbbi ábrázolásoknak, az ikonográfia kialakulása azonban az eddigiek és a XIII. századi kezdeményezések ellenére is, a XIV. századra, az Anjou-korra esik. A Szent István ikonográfia szempontjából jelentős állomást jelent a berni diptichon, mely feltehetően Hl. András király számára készült a XIII. század vége felé, a velencei nevelkedés idején. (13) A Mindenszentek litániája ábrázolásának függelékeként ezen a művön jelentkezik először, még korántsem végleges formában, az Árpád-házi szent királyok együttes ábrázolása. Szent István, László, Imre és Erzsébet egymás mellé helyezését az Árpád-házi herceg családi- dinasztikus érdekei indokolhatták elsősorban. Az attribútumok még sematikusak, a típusok megfogalmazásánál a bizantinizáló velencei festészet sajátságai az irányadók, például ennek köszönhetők a bizánci katonaszentekével rokon vonások. Mindezzel szemben a fiziog- nómiai vonások alapján történő megkülönböztetés igénye — István aggastyán, ősz hajjal, szakállal és bajusszal, László és Imre rövid barna haja és szakálla alapján középkorúnak fiatalnak is tekinthető - már érvényesül. 109
