Marton József: Papnevelés az erdélyi egyházmegyében 1753-tól 1918-ig - Studia Theologica Budapestinensia 5. (1993)

I. Rész: Előzmények 1753-IG - 2. Szakasz: Papnevelés Erdélyben a Trienti Zsinat után

nünk: „Volumus, ut Transsylvanorum siculorum, et eorum, qui ex partibus tureis subjectis mittuntur, prae reliquis peculiaris ratio habeatur in receptione ad alumnatum, etiamsi forte in doctrina vel aetate aliquid desideraretur, dummodo promittant se redituros in patriam post sacerdotium" („Akaratunk, hogy mindazok, akik erdélyi székelyek valamint a törökök által megszállt területekről jöttek, a növendékek sorába még akkor is felvétessenek, ha korukban vagy tanulmányukban gyengébbek, amennyiben megígérik, hogy hazájukba visszatérnek")1. Az alapító szándéka szerint három erdélyi papnövendéknek volt biztosítva a tanulási lehetőség: „...in quo tres juvenes de siculis quoque erant suscipiendi"1 2. A három erdélyi növendék tartása annyira gyakorlatba ment, hogy amikor II. József császár csak a központi papneveldéket engedélyezte és ezáltal a „Pázmáneum is felfüggesztetett, a Páz- mány-alapítvány köteles volt más helyen három erdélyi növendék nevelési költségeit, egyre 150 frt, háromra 450 frtot számítva fedezni"3. 1804-ben, a háborús időszak megszűnte után újból indulhatott a Pázmáneum. Az alapítványi tőke kezelői, az esztergomi káptalan és az erdélyi püspök között bizonyos feszültség állott elő. Rudnay Sándor 1819. január 25-én, mint erdélyi püspök a Felséghez folyamodott. Még ez évben esztergomi prímás lett, és így a kettős érdekeltség személyileg érintette. Az 1819. november 19-én felterjesztett javaslatát I. Ferenc császár 1820. szeptember 12-én Schönbrunnban kelt iratával jóváhagyja: „hogy jelen tárgy az erdélyi püspökök követeléseit illetőleg múltra és jövőre nézve is az alapító szándéka szerint intéztessék el". így az a megegyezés született, hogy az alapítvány két erdélyi kispapnak biztosította a tanulási lehetőséget4. A Pázmáneum évszázadokon keresztül áldásos hatással volt az erdélyi papi utánpótlásra. Nemcsak a gyulafehérvári szeminárium megalapításáig, hanem azután is eredményeiben felmérhetetlen. Főleg a jozefinizmusi korszak idején, amikor minden út el volt zárva Rómától, a „tanári utánpótlást" biztosította.

1 Rimely Károly: Historia Collegium Pázmáneum. Bées 1860.9.O.

2 Balás András: Historia Ecclesiastici. Gyfvár.1899. Il.kt. 385.o.

3 Beke: i.m. 14.o.

4 Kemény János Kézirata: Az erdélyi egyházmegye és a Pázmáneum. in.: Egyházi és Iskolai Hetilap. Gyfvár.1868.13.sz. 102-103.O.

63