Reisner Ferenc: Csernoch János hercegprímás és IV. Károly - Studia Theologica Budapestinensia 4. (1991)

A háború vége

A császári kiáltványt az érintett országok visszautasították. Megjele­nésének időpontjában a nemzetiségek gyakorlatilag már elszakadtak a Monarchiától. Október 28-án hivatalosan is bejelentették a Cseh Köztársaság függetlenségét, néhány nappal később a szlovákok is ki­mondták önállóságukat. Ugyancsak megalakult szerbek, horvátok és szlovének részvételével a királyság délen. A király minden további kísérlete a béke helyreállítására reménytelennek bizonyult. A nyuga­ti országok már teljesen elzárkóztak minden további tárgyalástól. Clemenceau úgy nyilatkozott, hogy: „Harcolni fognak a győzelemig, addig, míg az ellenség meg nem érti, hogy a jog és a bűn között semmiféle megegyezésre nincs lehetőség."2 Károly császár Heinrich Lammasch, híres jogtudóst nevezte ki oszt­rák miniszterelnökké. Hamarosan benyújtotta új programját, bízott a Monarchia megmentésében. A program három fő gondolatot tartal­mazott: nemzeti autonómia; a Monarchia államon belül önrendelke­zési jog a népek számára; a béke helyreállítása. Az volt a probléma, hogy Lammaschnak nem volt elég tekintélye ahhoz, hogy meggyőz­ze a Monarchia megreformálásának két leghatalmasabb ellenfelét: a magyar és az osztrák-német konzervatívokat. Észlelhető volt azon­ban, hogy hamarosan döntő fordulat fog bekövetkezni. A frontokon ebben az időben bizonyos stabilitás mutatkozott, keleten béketárgya­lások kezdődtek Oroszországgal; a déli fronton a meglehetősen ve­gyes összetételű katonaság még tartotta magát Olaszországgal szem­ben. A német katonai helyzet a nagy veszteségek miatt, csaknem reménytelenné vált. Néhány politikus úgy vélte, hogy a csapatoknak az 1914-es állásokba való általános visszavonulása megállította volna a szövetségeseket, és még az utolsó pillanatban lehetővé tette volna, hogy tárgyaljanak a megegyezéses békéről. De a németek, főleg hiú­sági okokból, nem tudták magukat rászánni ilyen radikális lépésre és folytatták a harcot. 2 Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért (Bp., 1990. 275.0.) 77

Next

/
Thumbnails
Contents