Reisner Ferenc: Csernoch János hercegprímás és IV. Károly - Studia Theologica Budapestinensia 4. (1991)

A magyar egyház a konszolidáció időszakában

soknemzetiségű társadalom megszűnése jelentette. 1918 előtt Magyarország népességének közel felét nemzetiségi lakosság alkotta, az űj országterület 1920-ban 7,98 millió főnyi népességének ezzel szemben mindössze 7-8%-át tették ki német, horvát, szerb, szlovák és román anyanyelvűek. Nemzetiségi szempontból tehát az ország majdnem teljesen homogénné vált, és ezzel egyidejűleg a nemzetiségi kérdés szinte eltűnt a társadalom belső problémái közül, és külpolitikai síkra helyeződött át.

Magyarország területi csökkenése a lakosság foglalkoztatottságában is erőteljesen megmutatkozott. A hangsűly az iparra tevődött át a mezőgazdaság rovására. Az arisztokrácia létszáma erősen megcsappant, az értelmiségi réteg pedig erős számszerű növekedésnek indult. A nemesi és főnemesi nagybirtokosok gazdasági ereje és politikai hatalma egyidejűleg csökkent.

Amikor a gazdasági válság elérte Magyarországot, és ezáltal a Bethlen kormány nem tudta tovább folytatni konszolidációs programját, Károlyi Gyula próbálkozott kormányalakítással. Rövidéletű vállalkozásnak bizonyult, ó sem tudott úrrá lenni a felgyülemlett társadalmi feszültségeken. Az ó bukása után a Horthy mellett mindvégig háttérbe szorult Gömbös Gyula ragadta magához a kezdeményezést. Hatalmi rendszerét a Németországban és Nyugat-Európában ekkor már érezhetően jelenlevő fasiszta ideológiára építette fel, ami előjele lett annak a tragédiának, amibe az ország a II. világháború során belekényszerült.'

Bethlen távozása után azonban nem sok változás történt. A rendszer, amelyet Horthy nevével szoktak összekapcsolni, de amelyet sokkal inkább Bethlen teremtett meg és konszolidált, nem bukott meg, sőt lényegesen át sem alakult. Horthynak és Bethlen miniszterelnök utódainak - a húszas években kitaposott úton járva és a húszas években kipróbált módszereket alkalmazva - még közel tizenöt évig

1 Jövőnk, 1935. márc. 23.

159