Reisner Ferenc: Csernoch János hercegprímás és IV. Károly - Studia Theologica Budapestinensia 4. (1991)

IV. Károly kísérletei a magyar trón visszaszerzésére

Horthy hozzájárult a 2. cs 3. pont teljesítéséhez, azonban a diplomá­ciai jegyzékek megtekintését, amelyekben az országok tiltakozásukat bejelentették, Horthy és Bethlen is kereken elutasították. Létrejött tehát a megegyezés, 1921. október 26-án reggel vonattal Tihanyba szállították a királyt és kíséretét.“ A fogoly királyhoz, akit a tihanyi bencés kolostorban tartottak őrizet­ben, a kormány követeket küldött Kánya Kálmán és Csáky Imre sze­mélyében, de Károly nem volt hajlandó fogadni őket. Bethlen, mint a magyar kormány elnöke ekkor Csernochhoz fordult, hogy képviselje a kormányt a király előtt.47 Az eseményeket Lépőid Antal kéziratos naplójában örökítette meg. A hercegprímás tihanyi útján ő is részt vett, és a prímástól kapott in­formációkat feljegyezte. „A prímás közjogi állása tudatában vállalkozott a király fölvi- lágosítására. A kormánytól megbízást nem fogadott el, sőt ki­jelentette, hogy azt mondja a királynak, amit jónak lát."“ A napló hosszan idézi Bethlent, aki a kormány eljárását a nagy- és kisantant fenyegetéseivel magyarázza. Bethlen két lehetséges meg­oldást vázolt fel: 1. ha a király önként lemond, akkor a jelenlegi kormány a továbbiak­ban is intézhetné az ország ügyeit. 2. ha önként nem teszi meg, akkor az antant követelésére erőszakkal kell végrehajtani a detronizálást, amit a kormány nem vállalhat ma­gára, tehát lemond. * * * “ Andrássy Cyuláné: Soprontól Tihanyig Boroviczény Aladárnó: Az entente fogságában (Bp. ón. számozott 100 példány) beszámolójuk „Az 1921. október havi királynapokat Őfelsége a magyar királyné kíséreté­ben töltöttük. Ezen napok alatt írt feljegyzéseinket - bár nem a nyilvános­ság számára készültek - az események történelmi fontosságára való tekin­tettel, sokak felkérésére közzétesszük." 47 Függelék: XXII. “ Pl. Cat.B. 3700/1921. (Lépőid napló 8-16.0.) 152

Next

/
Thumbnails
Contents