Johannes B. Bauer: Az újszövetségi apokrifek - Studia Theologica Budapestinensia 3. (1994)
Apokrif apokalipszisek
Látomások, szózatok, álmok formájában kapja az apokaliptikus a kinyilatkoztatásokat, mert extatikus állapotban lévén utazásokat tehet az égben. Amit lát, az többnyire kép és szimbólum, ami értelmezésre szorul, ezt pedig gyakran angyal szolgáltatja. Ha csak egy pillantást is vetünk a sokszor sematikus és határozottan hagyományos technikával dolgozó, irodalmilag komponált apokalipszisekre, felismerjük bennük a könyvszagú bölcsességet, és többnyire kétkedünk az élmény hitelességében.61 Eleve kevés keresztény apokalipszis volt. Általában csak arra szorítkoztak, hogy a késő zsidó apokalipsziseket keresztény betoldásokkal kiegészítsék. A szükségletet ezzel ki is elégítették. Alapvetően megmutatkozott, hogy az a kíváncsiság, amelyet a kinyilatkoztatások csillapítani akartak, sokszor annyira előtérbe nyomult, hogy a tulajdonképpeni hittartalmat kiszorította a látómezőből. így az egyház már a II. században joggal elhatárolta magát az apokaliptikus irodalomtól, amit aztán mind kisebb, sokszor gnosztikus-szektás körökben olvastak és terjesztettek. A keresztény átdolgozású zsidó apokalipszis legszemléletesebb példája az úri. „Izaiás mennybemenetele". Ebben az apokrifben a keresztény anyag jóval több is mint a zsidó. Az eleje a kereszténység előtti korból származó zsidó legenda, mely Izaiás martyriumáról szól. Ebben betoldásként olvasható a jövendölés Krisztusról és egyházáról (3, 13 - 4, 18). A martyriumhoz fűzték a talán a II. században keletkezett leírást Izaiás látnoki mennyei utazásáról. Ez a gnoszti- cizáló keresztény szövegrész elmondja, miként megy fel a hét égen keresztül Izaiás Krisztushoz, Ő pedig Megváltóként miként száll le a földre, végül ismét visszatér Istenhez. Az eredetileg görögül írt mű, mely jelen formáját csak a III. vagy IV. században nyerte, csupán etióp fordításban áll rendelkezésünkre.62 Vegyük például a 11, 1-14 fejezetet: Izaiás Krisztus születését szemléli. Közben érdekes a szerző doketizmus által meghatározott gondolkodásmódja: a gyermek nem születik, egyszerűen ott van, megjelenik, senki nem tudja hogyan. Ezzel azt állítja, Isten nem valóságban lett emberré, hanem csak látszatra. A szöveget Fleming nyomán adjuk vissza: „Ezután feltekintettem, és az angyal, aki beszélt hozzám és vezetőm volt, így szólt hozzám: Figyelj, Izaiás, mert Isten 70
