Johannes B. Bauer: Az újszövetségi apokrifek - Studia Theologica Budapestinensia 3. (1994)

Apokrif apokalipszisek

Apokrif apokalipszisek

Az egész irodalmi műfaj János Titkos kinyilatkoztatásáról, az Apokalipszisről kapta a nevét, noha éppen a kánoni apokalipszis különbözik alapvetően az apokrif apokalipszisektől. Amit most rögtön mindenek előtt le kell szögeznünk: szerzője nem rejtőzik álnév mögé, másodszor nem színlel régebbi kort, harmadszor, történéseinek központi alakjaként Krisztus jelenik meg. Az ő keresztjét és feltámadását szemléli döntő üdvtörténeti tényként.58

Apokaliptikán értjük egyrészt az apokalipszisek irodalmi műfaját, másrészt azt a képzeletvilágot, amelyben a végidőre irányuló gondolkodás- mód megszólal. Az apokalpitikus irodalom megjelenése a hellenisztikus korban feltehetően összefügg a prófécia visszaszorulásával és a zsidó nép nyomorúságos helyzetével. Az apokaliptikusok nem tartották magukat prófétáknak, hisz a prófétákról azt gondolták, hogy kihaltak (vö. Bar. syr. 85, 3), de helyükre léptek az apokaliptikusok és folytatták művüket. Az apokaliptikát a próféciától a kifejezett dualizmus, a determinizmus, a pesszimizmus különbözteti meg. Már itt világos, hogy a bibliai apokaliptika mennyire elüt a zsidó apokaliptikától, hiszen Mk 13,32-ben a vég előzetes kiszámítása Jézusnál merev elutasításra talál, és az Apokalipszis Jánosa igazi próféta (vö. 1, 3; 22, 7). Az apokaliptika fő témái a végső dolgok, a vég előtti szorongattatás, az Úr eljövetele, az ítélet és feltámadás, a boldogság és a kárhozat. A késői zsidó kinyilatkoztatásokban nagy szerepet kap a túlvilág lefestése.

Az apokaliptikus mindent tud az égről és az égiekről, a pokolról és a kárhozottakról, tudja az angyalok nevét, rangsorát, feladatát, ugyanígy a démonokét is. Otthonos bármilyen kozmológiában, asztronómiában és meteorológiai spekulációkban.

Az apokaliptika különösen sajátos ismertetőjegye a dualizmus, amely szerint két világkor, két aión van. A jelen aiónt majd felváltja a jövendő. A jelen aión a múlandó, a másik az örökkévaló. A régi és az új aión között nincs folytonosság. A réginek meg kell semmisülnie mielőtt az új végérvényesen beállna. Mindkét aiónt azonban az Úr Isten teremtette. Nincs szó tehát olyan abszolút dualizmusról mint a gnózisban.

68