Johannes B. Bauer: Az újszövetségi apokrifek - Studia Theologica Budapestinensia 3. (1994)

"Apokrif és kánoni"

vatkoztak mindig, hanem ugyanígy az Úr szavaira is, amelyek szó­ban és írásban hagyományozódtak. Ez elkerülhetetlenül oda veze­tett, hogy Mózes és a próféták könyveihez hasonlóan az írott Krisz­tus-hagyományt is ugyanúgy ,,/ras"-nak nevezték. Minthogy azon­ban korán, legalábbis a II. századtól kezdve feltűntek olyan írások, amelyeknek szerzői apostolnevekkel ékesítették fel magukat, hogy ne az Úr, hanem saját gondolataikat terjesszék, az egyháznak éberen meg kellett húznia a határvonalat, és az efféle tákolmányokat vissza kellett utasítania. Ennek a munkának a példáját megismerjük majd, amikor a Péter-evangéliumot tárgyaljuk. A Kánon kialakulását előmozdította a vita az olyan tévtanítóval is, mint Markión. Ez a II. század közepén fellépő eretnek, akinek vallási buzgalma szervező tehetséggel is párosult, elvetette az Ószövetség egészét. így az új Bibliát, pontosan az Újszövetségi Szentírást prok- lamálta. Ám ez sem felelt meg neki az általunk ismert terjedelemben. Csak a Lukács-evangéliumot és a Pál-leveleket (a pasztorális levelek nélkül), de ezeket is megrövidítve ismerte el. Az egyházban már tisztelettel olvasott újszövetségi írások állományának ilyen erősza­kos leszűkítésével és megnyirbálásával szemben biztosítani kellett az örökséget. Az egyház újszövetségi kánonja megvolt már Markión fellépése előtt. S amikor Markión megkérdőjelezte ezek létjogosult­ságát, akkor ébredt igazán az egyház tulajdonának tudatára. Ha azt kutatjuk, milyen kritériumokat vett figyelembe az egyház a reá hagyott írások kánoniságának megállapításánál, bonyolult kérdés­sel találjuk szembe magunkat. A legősibb kánonjegyzékekben felso­rolt elvek egyike sem alkalmazható fenntartások nélkül. Megköve­telték az apostoli eredetet, mert ez biztosította a tan hamisítatlansá- gát. Sok minden forgott azonban közkézen valamelyik apostol neve alatt, attól függetlenül, hogy nem tőle származott (többek között a Péter-evangélium is). Ugyanakkor olyan vitathatatlanul kánoni írá­sok, mint Márk és Lukács evangéliuma is közismerten nem az apos­tolok írásai voltak. (Sőt Lukács mégcsak szemtanú sem volt.) így aztán az egyik kritérium az volt, hogy az iratok az egész egyháznak szóljanak. Pál ennek ellenére azonban nemcsak egyes egyházközsé­geknek írt, hanem magánszemélyeknek is. Ezeknél a kritériumoknál valamivel mélyebbre kell tekinteni; a II. században aligha tudta bárki is történelmi eszközökkel megvizsgál­10

Next

/
Thumbnails
Contents