Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840
219 éleire vagy halálra el nem határozhat. A’ toliam, és így a’ Ilid, eszközi öszveköttetésben vannak ugj^an velem; de engem ugyan a’ Metaphysika írásra el nem határozhattak. A’ munkás okok elhatározók ugyan, de csak ollykor, ha egészen, ’s nem csak résznyire , kielégítő okok. A’ külső munkákra nézve a’ munkás kielégítő okok se határozhattyák úgy el az embert, hogy okozatiknak intéztetést ne adhasson tetszése szerént. Belső, erkölcsi cselekedetűiknek kielégítő okai pedig magunk vagyunk mi: semmi elhatározásnak tehát azokra nézve helye nincsen. De vegyük visgálóra azon eloitéleti szükségeket : Illyenek 1) A’világ’ alkotói részecskéktől való szükség (Fatum atomisticum). Democritus hajdan azt vélte, hogy a’ világ elejénten olly számtalan parányi részecskékből keletkezett ki, mellyek eggy formán mozogván öszvetaláltak ütközni és ragadni úgy, a’ mint most vannak: ’s azok, Öröktől fogva változatlanok lévén, mindég változhatatlanok maradnak, és a változhatásnak semmi helyt nem engednek. De ezeket igazaknak el nem esmérhetni: mert illyen alkotó részecskék’ létele, öröktől fogva egyformán mozdulataik, kielégítő ok nélkül valók. A’ számtalan részecskék végesek , a’ végesek pedig végzőt tesznek fel. Az egyformán mozdúlók soha egybe nem ütközhettek, hanem szünet nélkül egymásmelleit mozogtak volna, és így semminek öszvetéteíére se juthattak volna. ’S ha minnyájak mozdulatiak voltak, belölök soha mozdulhatatlanok, gondolkodók , miilyenek a’ lelkek , belölök nem válhattak volna. Az is lehetetlen: hogy, ha azon parányi részecskék sziikségképpi mozdulataikkal a’napot, holdat, földet, embert léteire hozhatták; miért eggy szúnyogot se alkothatnak többé? Ha az 0 változhatatlanságok mindent változ15
