Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840
196 emberi lélek’ semmivé - tételét; az emberi lélek5 halhatztlansága tehát bizonyos. §. 199. Az emberi lélek5 halhatatlansága onnét is meg bizonyodig: mivel eszünk maga magával nem ellenkezhetik: Az emberi ész t. i. kitkit arra ösztönöz, hogy erkölcsi jó és szent legyen, hogy akarattyát törvényével tökélletesen eggye- síttse ; de arra is ösztönoztetünk egyetemben, hogy magunk viseletéhez képest való boldogságát kíván- nyunk, és ezen kívánságunkat az ész nem csak nem ellenzi, de helyben is haggya; tehát ezen viseletűnk képest való boldogságnak kielégíthetőnek szükség lenni, vagy az észnek magával ellenmondónak ; de ellenmondással eszünket meg nem becsteleníthet- tyük, tehát a’ magunk viseletéhez képesti boldogságnak kielégíthetőnek szükség lenni; ez pedig ezen életünkben kielégíthetetlen; tehát más életünkben kielégíthető szükségképen; de az csak úgy kielégíthető, ha holtunk utánn is épen és egészen fennmaradunk; következőképp, ha eszünk maga magának ellent nem mond, lelkűnknek halhatatlannak szükség lenni. §. 200. MinekelÖtte az ellenvetéseket vizsgálatra vegyük, szükség észrevennünk: 1) Az emberi lélek maga a’ tapasztalásoknak kitétetve nincsen, csak munkálati éreztethetok: helytelenül okoskodnak tehát azok, kik annak maradandó vagy nem maradandó állapottya eránt a’ tapasztalásból akarnak végezni: 2) Lelkünk testünkkel kölcsönös bé- folyásban van ugyan , és az Ö egymásra hatássokban áll e5 világi életünk; de onnét helytelenül hozná valaki azt kétségbe, hogy lelkünk tehát testünktől elválva maga különösen nem élhet; holott tapasztalva tudjuk, hogy ön magában is, testünk minden béfolyása nélkül is, gondolkodik, akar, munkálkodik , a’ munkálkodásban áll pedig az élet. 3) Lelkünk teremtés által jöhetett ugyan léteire,
