Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840
190 való: az erős okokat se követvén. Mert nem ok nélkül való : magunk’ tekéntete kipótollya a’ hijányt, magunk elég okok vagyunk mi az akaratra. Ez kü lönben nem lehet: mert ha az erős , vagy erősebb okok’ ellenére is nem akarhatnánk mi valamit, úgy az erős okok volnának elhatározók, nem mi magunk ; az az szabadok se volnánk tetteinkben. Hogy a’ szabad akarat’ mivoltához nem tartozik egyál- tallyában az indító okok által elhatároztatás, ama’ legszabadabb valóságnak, az Istennek, esméreté- bol látni való: ezt nem az indító okok határozzák el a’ tételre, hanem maga magát határozza el egyedül akarattyának sérelme nélkül: hogy így vagyon akaratunk, tudjuk,- miért van-így, nem tudjuk. Talán ama legtökéllelessebb valóság ebben is kívánta részesíteni legnemesebb teremtményét, az embert. Híjába vetné valaki azt is ellen: ha minden indító ok ellen is elhatározhatnánk valamelly tételre magunkat, úgy minden ok nélkül is elhatározhatnánk ; de ha minden ok nélkül elhatározhatnánk magunkat , úgy valóságos ugrás volna a’ természetben, és az indító okok, és ezeknek előre bélátássok szükségtelen volna F. Híjába valóban: mert minden indító okok ellen is elhatározván magunkat, minden ok nélkül még se határoznánk el magunkat; indító ok volna önnön magunk, önnön választásunk, tetszésünk’ közbe- járulása. Egrás tehát a’ természetben nem következnék. Nemis szükségtelenek azért az indító okok akármelly esetben: mert, mint már mondottuk, választásunk, és akarhatásunk’ fundamentonii; a’ választás és akarhatás pedig mivoltiképp szükséges mi bennünk a’ szabadon akarásra. Második fő ellenvetés ez : közönséges tapasztalásból tudjuk, hogy a’ hasonló környülállások hasonló tettekre, az eggyenlo indító okok egy- gjenlö határozatokra bírják, vetemítik az embe
