Thezárovich Gábor: Titkos látású homíliák, Sz. János apostol Jelenésének XIX-XXII-ik részeire… (Debreczen, 1843) - 90.204
János kétféleképpen ejti szavát, a’ midőn előhozza a’ mennyeiek’ országlását! Egyszer, v. 4. mondja a’ múlt időben, országlottak: másszor, v. 6. mondja a’ jövendő időben, országiam fognak. Miért vallyon: hanemha csak azért; mert az ő idejétől fogva, a’ világ’ végezetéig, lészen két ezer esztendő, kerek számmal szólván, a’ mellyeket is, a’ jövendő idő alatt, kétszer emleget. Valamint a’ világ’kezdetitől fogva, Krisztusig is, kivel az ó, és új testamentomi szentek , már sz. János élűben is, országlottak, négy ezer esztendő múlt el, a’ mellyeket is négyszer, az elmúlt idő alatt, emlegetett. Négy, meg két ezer, az hat ezer esztendő, ha éppen egy napig, vagy esztendeig, bé sem telne, vagy még valamivel túl is menne. E’hat ezer esztendő felé vagy után, a vágj’ az utolsó században tehát, az addig kötve tartatott. Sátán , Lutziper meg- oldalik; zabolátlan szabadságára bocsáttatik; az ő pokolbéli tömlöczéből kijö, és e’ föld’ színére megérkezik. Mit cselekeszik pedig? Ah! mennyi roszszat fog ő cselekedni, a’ ki semmi jót nem is cselekedhetik ; mivel Sátán, azaz, minden jónak ellensége, ő. El lehet gondolni; micsoda haraggal, dühösséggel, vagy álnoksággal fog ő látni dolgához; hogy az Antikrisz- tust: mint emberi helytartóját e’ földön, azután még ennek hamis prófétáját is, ördögi praktikáival születtesse, felnevelje, es nagyra felemelje? 2 Thes. TI 9. Felemelje csak a’ végett; hogy azoknak, mint a polgári, és egyházi rendből való, fő eszközinek általa, az egész kereszténységet nem annyira elnyomja: mint sem az egész földről kiirtsa: és, ha lehet, a’ pokolba, mindegygyig letaszítsa. E’ végett jő ki ő, minden ördög társaival eggyütt, a’ pokol’ mély-