Ismeretlen szerző: Liturgia, vagy a közönséges isteni-tiszteletnek és az arra tartozó némelly szent rendtartásoknak és foglalatosságoknak módja és formája (Sárospatak, 1814) - 90.200

melJyekre lelked' belső meggyőződéséből fogod tenni mindenek* hallattára a’ felele­tet. Azt kérdem tehát 1. ) Meg vagy é lelkedben egészen győ­ződve a' felói, hogy a' Jézusnak, kivált az új Testamentomban béfoglaltatott azon tu­dománya, mellyről mostan vallást teszel, valósággal Isteni tudomány, és hogy ez egyedül az az út, a' mellyen mind idő sze­. rent, mind örökké boldogok lehetünk? — Meg vágyé mondom e'felöl egészen győ­ződve? — Azt kérdem 2. ) Hogy mivel a’ Jézus’ tudománya azt kívánja, hogy mind Isten, mind em­berek előtt fedhetetlen életet éljünk ; és hogy tsak az reményiheti az örök boldog­ságot, a* ki itten jótselekedetck által töre­kedik az örök eletre.' elszántad é, és el­határoztad é magadat arra, hogy szintén halálodig, mint a’ Jézus* tudományának hív vallója, szent és fedhetetlen életet élj; és ez által igyekezz az\ megbizonyítani, hogy az a’ tudomány mellyet vallasz, Istentől származott? Elszántad és elhatároztad é mondom állhatatosan mind ezekre maga­dat? — Azt kérdem 3. ) Hogy mivel tsak az idvezúl, a’ ki a hitben mind végig megmarad, és a’ ki ( “4 )

Next

/
Thumbnails
Contents