Ángyán János: Közönséges isteni tiszteleten mondandó templombéli imádságok : Második, harmadik rész (Pest, 1817) - 90.122

volna ara , hogy ezután az ő Keresztyén hite­het, tiszta esméretekhez illendő tselekedeteik- hel ’s életekkel bizonyítanák meg. Adj e’ vég­re mindnyájunknak kegyelmet, hogy valakik a’ Te Fijad’ nevéről neveztetünk, mindenben az Ő nyomdokitis kövessük, igyekezzünk ő hozzá hasonlók lenni, a’ hűséges munkálkodás­ban, mind addig mig nappalunk lesz, az Is­ten’ és emberek eránt való szeretetben; hogy ezen az útonmiis majd egyszer bémenessünk ama boldogságba és dttsősségbe, melybe el­ment előttünk a’ mi Jézusunk. — Addig pe­dig-mig még ez életben maradunk, vigyázz kegyelmes szemekkel földi életünk’ dolgairais, vigyázz mellettünk közelebb ezen napnak hát­ralévő részében , és a’ következendő éjszakában, hogy ne közelítsen hozzánk, és házunkhoz, a’ ve­szedelem. — Fedezz bé a* Te gondviselésed szárnyaival, hogy tsendességben megnyugtas­sunk, és holnap Te benned örvendező Lélek­kel kelhessünk fel • a’ Jézus Krisztus által A- men. Tavaszi — Prádikátzó előtt mondandó-Imád­ság. Minden dolgoknak Tereratője , jóltévő Megtartója - Felséges Isten ! valamint kezdet ben a’ Te mindenható szódra ékesüit fel az az e- lőtt puszta főid az ő szépségeivel, a* To elle- jjeálhatatlan parantsolatodra jöttek elől a* sem­miségből — a’valóságra a’ sokféle élő Terem­tések; úgy mostis Te küldötted ki a’ Te Lel­kedet, és imé megelevenedtek mindazok, a’ dolgok, mellyek a’ téli fagyos napokban meg­holtak­32 Tavaszi Preel, előtt ds utánna mond. Imáds.

Next

/
Thumbnails
Contents