Tavasy Lajos: Levelek Erdélybe Magyarországbol. Papnak a tanító (Pest, 1848)-76
44 ban tenghessen, hanem nyitva akarja tartani szellemének mind a vidékeket, hegyet és völgyet, földet és tengert és mind ezt, bejárhatva, mégis csak az önlakta földnek üdvét akarja előmozdítani, és ugyanezt akarja még ugyanazon esetben is, ha csakugyan kénytelen is volna megengedni, hogy fent falak zárhassák be a levegőt, vagy tornyok irányozhassák a világosságot, vagy bástyák nyújthassák a védelmet. A völgyben van a tanoda, de itt van az élet, itt van az emberek munkás boldogsága, és a várbeli lakos is csak akkor boldog az életben , mentül közelb vonul a földhöz, megtartva mindenesetre a felhők magasságához, úgy mint a nap sugáraihoz való szabad szár- nyalhatást. Jertek hát le ismét a völgybe, ti bástyafalakkal védett lakosok, védje itt lent mindenki magát saját lelke s teste erejével, meggyőződésének bástyáján, a hegy is a mienk maradand és a völgy is, az ég is és a föld is ! Hanem, a képzelve fent lakók nem akarják többé falaikat lerontani, a mi épült, ha csak időemlékül is, hagyni akarják azt, hagyni, mig hegy és völgy össze fog omolni és lesz egy nagyföldi rónaság, egy földi közös paradicsoma a sokáig elkü- lönitett lakosoknak. De a nap akkor is ugyanazon nap maradand, ragyogó és fénylő sugaraival, melyek meleget, életet lövellenek minden lakókra, és a felhők is ugyanazok maradandnak, mint a melyek áldást sírnak a földre, és az emberek is, mint földi lakosok ugyanazok, csak hogy nem lesznek többé hegyi és völgyiek, hanem lesznek egyenlően istent imádók, egymásnak egyenlő testvérei, egymást nevelők és tanitók, mindnyájan papok, és mégis mindnyájan csak emberek, mert több mint ember, valljon lehet-e az ember? Legyünk mi is azok, hü felem, s e lét reményében nyújtom ismét en- gesztelődőjobbomat. Isten velünk, és hely kebelünkben az ember fiának, kinek egykoron nem volt hol fejét lehajtania! Nov. 15-kén 1847. Szeretett felem! mint várom már válaszodat. De az még folyvást késik , és pedig mentül inkáb késik , annál inkáb nyugtalanít engemet az , hogy néked leveleim által netalán nyugtalanságot okozék , hogy lelked némely álomképét szétfoszlatám, és hogy protestantismusunkat úgy a mint most testületiesen áll , más oldalról és más nézpontbol is bemutatva, netalán kedvetlen benyomásnak érzését okozám benned. Megbocsás, én igazságot keresek és igazságot akarok, mert addig nekem nincs nyugtom, mig azt meg nem találom, és ha megtalálom, épen te volnál az első, a kivel azt közleném; tudva, mikint te ismét az én irányomban, hasonlóan viselkeznél. Azért fe- lemes lelkünk, s azért felemes egymásirányunkban az indulat, mivel
