Tóth Ferentz: Keresztyén erköltstudomány (Pest, 1817)-682
jasnak lenni, a társaság’ közönséges jó kedvét elömozdítni ; senkit meg nem sérteni, sokat nem beszállni, és a beszállókét kihalgatni, éretlen tréfákkal és mo’sdatian beszédekkel nem élni, gyermekes magunk viseletével magunkból nevetséget nem űzni, a’ külső díszességre ’s tsinosság- ra vigyázni, a’ társasági Virtusokat, mint a’ szelídséget , egyenes szívüséget ’s kedvkeresést gyakorolni, nem hazudni, a’ más' beszédét el nem magyarázni, hogy mindenek tsak reánkhalgassa- nak, azt nem kívánni, mindent világosan, titko- lódzva pedig, semmit sem beszállni. Ján. 18-: 20, 21. Mát. 10: 2Ő. 27. Kötelességünk továbbá minden titkos ás gyanús tátsaságokat elkerülni, ás ha abban voltunk, abból kiállni, 1. Kor. 5: A0. 11 j mert, annál fogva, hogy az titkos , nem is szabados semmi tekintetben. — Ezen kívül a’ legártatlanabb társaságokban is, tsak addigiegyünk jelen, míg azt Hivatalunk megengedi.—- Végre, ollv társaságba soha se álljunk, melLyben való béállásért, valami elidegeníthetetlen emberi jussunkról kellene lemondanunk. CCXIV. §. Hogy kell még a roszsz emberekkel való tár- salhodásnak is az Erköltsökre nézve hasznát venni ?—Kötelességek a roszsz társaságokra nézve. Óhatatlan, hogy e* világi életben roszsz emberok’társaságába is ne keveredjünk, — de, mint a’ mába’ keserű plántából is tsak az édességet szívja: ífv nekünk is tsak azt kell kivennünk a’ roszsz o * # , emberek’ társai kod ásából, a’ mivel erköltsi nerne- sedésünket nevelhetjük. Minthogy pedig semmi roszsz sinks e’ világon, a’ minek valami kis hasz- na is ne volna : a’ mások roszsz társaságának is tehetjük valami hasznát: A' Világi gyönyörűségekről. 575