Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 3. 4. kötet (Pest, 1851, 1852) - 680b

47

vaujuk elötüntetni a’ középkor’ történeti kifejtésé- nek meggyőződésünk szerinti liü rajzában.

Hogy a’ tudatlanság’ homálya borult az értelein’ világára, főleg a’ tizedik században, hogy a’mi- veltség’ aranykorának nem lehet iidvözleni ez időszakot : tanúsítja a’ tudományosság, a’ kiképzés és nevelési rendszerben feltűnő sokféle hiány és elha- gyottság. — A’ művészet’ és tudomány’ templomai, a’ nagy Károly’ császársága alatt épült tanodák, vagy barbár népek’ fegyverei által feldúlva romokká vagy laktalanokká válván, nem deríthettek fényt az emberiségre. — Nyugatot belharczok marczango- lák, ’s az ellenségeskedés szülte vészt terjesztő háborúk miatt, a’ csak béke’ olajágának árnyában ho- nosulható tudományosság kellőképen ki nem fejlődhetett. Egy erény volt csak e’ korban, melly magas becsben tartatva, bajnokát a’dicsőség’ babérjára érdemesítette, ’s ez, e’ korszak’ főszüksége — a’ vitézség volt. És igy a’ nagyok és nemesek, sőt a’ középrendüek is, kiknek keblét a’ dicsőség’ vágya erőinegfeszitésre ösztönözte, a’ hadi pályát tűzték ki hivatásokul. A’ legjelesebb tehetségű férfiak, kik a’ tudományban az emberiség’ nagymesterei lehettek volna, a’ harcz közepette fegyverek’ élén hullottak el. A’ világi főbb urak még a’ tudomány’ elemeinek legszükségesebbikét, az Írást, sem tanulván meg, mi volt természetesebb, mint a’ tudományok’ lenézése. Pedig a' polgárosodás’ történetében gyökeredzett tapasztalás tanusitá, hogy kellőképen csak ott diszlett