Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a
83 Constantin’ atyja udvari szolgáit. Nagy ’s ünnepélyes áldozatot készíttetett ősei1 isteneinek, ’s minden udvarában találkozó kereszténynek hivatala’ vesztése alatt megparancsolta, mutatnának be áldozatot az isteneknek. De ők többnyire hivatalaikat veszteni, mint hitökhez hivtelenek lenni akarván, szilárd állhatatossággal eltökélték, kilépni az udvarból. Találkoztak azonban gyöngék is , kik a’ földi javakat Intőknek ebbe tették. Ekkor a’ császár nagy dicséretekkel halmozván amazoknak állhatatosságát, emezeket elbocsátotta udvarából: „nem lehetnek — úgymond — hozzám hívek, kik isteneikhez hűtlenek lettek.“ Végre a’ keresztény hit’ tiszta morálja ’s az igazság’ ereje hatalmas tényezője volt a’ sebes terjedésnek; mert bármi nehéz is a’ keresztény erkölcstan, ’s bármi megfoghallan titkokat rejt elméleti része; olly felséges , összehangzó, olly magasztos, mégis egyszerű tana, hogy az alázatos szivet ’s elfogulatlan elmét valamelly megmagya- rázhatlan bájjal elfogadásra bírja. Hátha még össze- hasonlitjuk a’ pogányok’ mesés tévelyeivel hitünk’ szent ágazatait: meg kell győződnünk, hogy nagy, igen nagy hatással lehetett a’ pogányokra keresztény hitünknek szent igazsága! 6*
