Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

41

véve, magát hozzánk hasonlónak mutatta. Részt vön az ártatlan örömökben, élvezte a’ társas élet’ kellemeit, ’s a’ menyekzői vigságot földerítette csudatevő erejével, mint elfogadta vendégségre való meghívását. Nem zárkozott magába, sem nem taszitá vissza a’ jó emberek’ szívességét ; de ismét elvonult a’ tenger’ síkjára, vagy a’ puszta’ magányába. Hona ’s nemzete iránt kitűnő szeretetének csalhatlan bizonyságait hazája’ szomorú jövőjén szorongó szivének felcsordult gyöngyeiben láttatá. Milly erős vonzalom csatolta szerette népéhez, mutatja érzékeny elkeseredése, melly őt szomoritá, midőn lélekben látta a’ város’ és Salamon' pompás templomának elpusztult, összehányt romjait.

Isteni tanításának’s egyházának terjesztésére, számos tanítványai közöl tizenkét apostolt választa, „hogy hirdetnék az evangéliumot minden nemzeteknek;“ még pedig nem a’ nagy tekintélyű Fari- seusok, sem a’ hatalombiró Írástudók’ és papi fejedelmek , sem a’ dús Szaduceusok, hanem az alsó nép’ együgyű osztályából, kiktől emberileg várni épen nem lehetett, hogy ők bölcseket, tudósakat , nagyokat és gazdagokat megtéríthessenek. És ebben is imádjuk isteni bölcseségét,mert nem szerencse, nem tanitványinak kitűnő állása- és tökéletességének, hanem egyedül Isten’ hatal-