Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

nem lelhetünk egyebet, mint azt, hogy szüléi iránti engedelmességben, Isten és emberek előtti kedvességben növekedett. Eme nagy hézagot már a kereszténység első szakában pótolni törekedett az áhitatos hívek’ buzgalma, azon forró szeretetés hálától indítva, mellyel Jézushoz viseltettek. T. i. kívánva kívánták tudni, miképen élte Üdve- zitőnk ünnepélyes fellépéséig éveit ? Ezen óhajtástól indittatvák , Jézus’ gyermekségéről többen könyveket Írtak, de ezek hitelt nem érdemelnek. — Egészen más irány vezérlé azon későbbi írókat, kik az Üdvözítő’ istenségét büszke me- rénynyel tagadván, őt ez idő alatt különféle bölcsek’ iskolájába vezetik, mintha ezektől tanulta volna a’ tudományt, mellyet mennyből hozott alá a’földre.

Szerencsétlen vakoskodás, melly puszta gya- nitás- ’s koholt állítmányokhoz folyamodik Jézus istenségének eltagadására! Hasonló ahoz, ki behunyja a’ világosság előtt lelki szemeit, hogy a’ fénylő nap’léteiét, Jézus istenségét, kétségbe hozhassa! — Hol volt tehát, és mellyik az a’ tudós, vagy papi felekezet, mellytől tanulta Megváltónk azon bölcseséget, mellyhez hasonlót sem előtte négyezer évig, sem utána majd két évezreden át senki sem mutatóit; avagy egyedül Jézus maga juthatott a’ bölcseség’ rejtekeibe ? miután sem Egyiptomban, sem Indiában, sem a’