Nicole, Pierre: Hitbéli 's erkölcsi oktatások az Ur imádságáról, Angyali Üdvözletről szent mise' áldozatjáról és az Anyaszentegyháznak egyébnemű imádságairól (Weszprém, 1815)-541

( 8 a ) ^ kérésnek tartalmát, foglalatját, egész ki­terjedésében jól megértsük ; azt kell meg­gondolnunk, hogy az ember sem lelkére, sem testére nézve nem lévén elegendő önn’ magának, mind az egyik, mind a’ másik részről szünetlen segedelem , ’s támogatás nélkül szűkölködik , mellyet nem lehet más­tól várnia, hanem csak Istentől, és ezt a’ rendszerént, ’s szünet nélkül való segétsé- get, ’s erősséget kérjük Istentől ez igék­kel: mindennapi kenyerünket. De valamint a’ mi lelkűnknek erőssége , ’s a’ segétség melly nékünk, abban az állapotban való megtartására szükséges, a’ mellyben len­nie kell, sokkal nagyobb tekéntetet érde­mel, mint az, a’mi testünknek szükséges; úgy óimként következik: hogy mindenek előtt a’ lélek táplálását kelletik kívánnunk , 's a’ testieket csak annyiban kérnünk , a’ mennyiben a’ léleknek hasznosok ; külöm- ben azt mondhattvuk, hogy nem szüksége­sek, sőt inkább ártalmasok. Tehát azokat kérvén, készeknek kell lennünk, eltűrni fogyatkozásokat is; ha ez Istennek a’ vé- gezése. K\

Next

/
Thumbnails
Contents