Lányi Károly: Magyar catholicus clerus érdemeinek történet-igazolta emléke. Első korszak: Árpádok és vegyes házi királyok alatt. 1000-1526. Második korszak: Protestáns mozlim hittévesztés kora, Austria Házi királyok alatt. 1526-1848 (Posony, 1848) - 51.937
19 iszonyodva bágyadozott a kéz mind a kettőnél s kiesett belőle a vérgyilok. De eszméletre térte után is szüntelen őrködik mind a kettő; számlálja halottait s új konczolvány munkájától irtózva, megelégedik, ha, gyáva bo- szuságában a sir senyvcivel dobálhatja meg ellenfelét. A halál ezen aszta- gából kigomolygó gáznemek mételye megtömült s új lényt szüle, ethcrit, de mint elemei, mellyekből származott, mérgest, s életölő t: illy lényt őseink az Ural völgyeiben zend vallásuk szerint ármánynak neveztek. Ezen Ármány folyvást ellenese minden barátkozásnak; az ő élete szakadás, öröme gyűlölet, munkája mégha so niás. — De eszméljetek fül újra testvérek! nem vagytok elkárhozva , hogy egymás ülője s pörölye legyetek! A kereszt géniusza, a szeretet lebegjen fölöttetek! A magyar nép nagy részét elvonták hittévesztőik oldalától a főpapok, mint.Forgách Ferencz, Pázmány P éter, Lósj Imre, Lippay György, Szelepcsényi György, Kollonich Leopold, mind esztergomi érsekek XVII. században; aztán B alásfy, S z egedy, Bár Sony i, Vinkovicb, Pálffy slb püspökök; szerzetesek mint a jcsui- ták, ferencziek, remetebarátok stb, intézetek mint tudományos tanodák, pap- s nemes növeld ék, zsinatok, lelkészi javítások stb által. De ámbár sok megtért, mégis sok az aklon kívül maradott, három nagy', a catholica egyházzal ellenkedő társulatot képezve, úgymint a protestánsok számos felekezeteit, a görögszakadályiak és a molia- medieket. Midőn az egyesek megtérése egyházi elfogultságok miatt már remélhető nem vala, főpapjaink lelkesbjei az egyházi egyesülés eszméjét fogták föl s foganatba hozni megkísértették nem egyszer. Hlyeién egyesülések régóta gyakoroltattak a cath. Egyházban. És ennek eszméje lobogott föl Samarjayban, midőn 1628-ban a protestánsok egymásközti egyesülését hozá javaslatba. ,,lla azhütnec ágazatiban és az kü- rösztényi tudománnac főfő részeiben egyességh vagyon mind az kél Confes- sióban, az mint az bülhük meg mutaltyác ez könyvnec szelin, pokolra taszít— ottoké, Oh Augustana Confessioval nevezetös körösztyén AUyánkfiai, imez aprólékos, és idvösségünkre nem szükséges dolgokért? tudnia illik, hogy az Kámsát reánc nem vesszíic? hogy az Papi körösztös, feszületes öltözetöt hátunkra nem rántyuc? hog’ az stólát nyakunkban nem vettyüc? hogy az Oltárokat föl nem tarkázzuc? hogy nappal az Oltárokra gyertyát nem gyuitunc? hogy a Templomokban képeket nem tartunc? hogy discantra és Orgona hegedű szó után nem énekelünc? hogy köröszlöt az halottak előtt nem hor- doztatunc? hogy az Urnák szentséges Vacsoráját néhut arra rendölletell asztaloknál avagy uyjonnan éppéttetet Oltárokról, az Urnák kenyerével, nem az Pápistáé osliájával osztogattyuc: efféle idvösségünkre nem tartozó dolgokért modanátoc-e bennünket ez után Eretnekökncc? Távul legyen az a kö- röszlyéni szeretettül. Semmiképpen bizony nem kárhoztathattoc minket Magyar- Lutheráuussoc, mer czeleködötöckel megmutaltyátok és bizonitlyátoc, hogy magatoc sem javallyátoc, liolot velünc egyetemben elhattátoc (az egy osztiát hogy még megtartyátoc) és ecképpen velünc egyelőmben külömböz- 2 2 ‘
