Zimmermann Jakab: A vallási szokások és szertartások magyarázata (Pest, 1847) - 24.240

roszaltatik, ka ki bűnnel megfertöztetve megy ezen angyali tisztaságot parancsoló eledelhez.

A régiek az oltári szentségtől a gyermekeket sem tilták el, kiket abban keresztség után és sz. mise alatt is buzgón szoktak részesítni. E szokás egész XII. századnak elejéig megmaradt, de ez időtől fogva a gyermekek, mielőtt eszök- kel tudnának élni és e titkos eledelt a közönséges kenyértől megkülönböztetni; oltári szentségben nem részesíttetnek.

Mi a betegeket illeti: régi törvény volt, mit már az első nicaei zsinat (XIII. szabály) is megerősített, hogy , ki ez életből kiköltözik, az utolsó éslegszükségesb utravalótól — az oltári szentségtől— meg ne fosztassék. Azért szoktak üldözések alatt a vértanúk tömlöczében és a betegek házaiban is sz. misét szolgálni.

33. §.

Büntörő szentség.

Büntörő szentség a kér. katholika egyházban mindig annak tartatott, s legrégibb idő óta szükségkép megkiván- tatott a gyónás a bűnök bocsánatára. Ezt már a zsidóknál is föltaláljuk. Egykor az izraeliták Isten s Mózes ellen zúgolódtak. Midőn Isten ezért őket mérges kígyókkal megbüntette, Mózeshez ménének, vétkeiket megvallák neki s kérék öt, hogy Jehovánál érettük könyörögne. (IV. Móz. XXI.; 4 — 9.) Hasonlót olvasunk királyok I. könyvének VI. Vll-dik fejezetében: ,,Es egybegyülének Másfát ban és vizet mentének s kiönték az Ur színe előtt és böjtölének a napon és mondának ott: Vétkeztünk az Ur ellen.“ Mózes törvényében is (Móz. IV. 5 — 6. követk.) megparancsoltatott az bizonyos esetekben. És Salamon példabeszédeiben (XXVIII. 13.) mondja: „Ki roszat cselekedett és eltitkolja, nem fog czélt érni; de ki azt megvallja , s elhagyja; irgalmasságot nyer.“ Sz. János keresztsége hasonlag gyónással volt összekapcsolva.

— 66 —