Zimmermann Jakab: A vallási szokások és szertartások magyarázata (Pest, 1847) - 24.240
55 Jézus lelkének elválására a testtől — az ö halálára. A pap a sz. ostyából agy kis részt a kehelybe ereszt. Ekor megemlékezzünk , hogy Jézus lelke a jámborokhoz szállá pokolcsarnokba (limbus) s velők a végbevitt megváltásnak vigaszát közlütte. A pap a mellét veri s mondja; „0 Isten báránya , ki elveszed e világ bűneit, irgalmazz nékünk !“ Emlékezzünk meg akkor, hogy Jézus fölfeszítésénél többen va- lának, kik mellöket verték s mondák: „Valóban ez az Isten Fia volt.“ Ismerjük meg mi is Jézus istenségét ; s úrfelmutatás alatt imádjuk Öt, térdet hajtva, legmélyebb alázattal. Ne szégyenljük magunkat előtte megalázni, hogy Ö se szégyenbe magát mennyei Atyja előtt egykor minket, mint hű szolgáit, megismerni. A pap Jézus Krisztust magához veszi s egyszersmind szivébe rejti. Ekkor emlékezzünk meg, mikép temettetett el Jézus arimathei József, Nicodémus s más jámbor személyek által. A pap ismét a néphez fordul s e szavakat mondja: „Az Ur veletek!“ Ekor emlékezzünk meg, hogy Jézus föltámadása után az apostolok s más jámboroknak ismét megjelent, s nekik a békét megadta. Minket is föltámaszt egykor a föltámadt s az örök békét adandja meg, ha parancsainak teljesítésében híveknek találand. Mielőtt a pap az oltárt elhagyja, áldást ad a népre, mint Jézus mielőtt menybe ment, apostolit még egyszer megáldá. Mind ez eléggé tanúsítja, hogy a szent miseáldozatnál minden, mit csak látunk s tapasztalunk, oda van irányozva, miszerint Jézus szenvedése s halálára megemlékezzünk, legtisztább szeretet s hálára buzdíttassunk , a vétek iránt pedig legnagyobb gyűlölettel viseltessünk. 29. §. Szentségek. Hét szentséget rendelt Krisztus Urunk híveinek fő eszközül , hogy sz. életre s ez által örök üdvre vezettessenek ,
