Zimmermann Jakab: A vallási szokások és szertartások magyarázata (Pest, 1847) - 24.240

128 —

nyíre koldusoknak — lábait személyessen mossák: azonkül őket ruházzák, megvendéglik s az alatt nekik magok szolgálnak. Ezzel mutatják meg, hogy a nagy méltóság és uraság, miknek birtokában vannak, el nem szakasztja a felebaráti szeretetnek kötelét.

Üdvözítőnk e mosás általi példája minket arra int, hogy felebarátunkat szeressük, tiszteljük, mert kiki lelkére nézve — még a legszegényebb is — hozzánk hasonló Isten népe és Krisztusban egy testnek tagja. Ne szeressük pedig csak szóval, hanem cselekedettel és igazsággal, mert Krisztusnak cselekeszszük mit az ö legkisebb atyafiának cselekszünk. (Mát. XXV. 40.)

65. §.

Nagypéntek.

Ez a zsidóknál elökészülő nap volt a husvétra, nálunk, keresztényeknél, Üdvözítőnk halála s temetésének napja, ki e napon, mint áldozár sáldozat magát az egész emberi nem üdvéért föláldozta. E nap minden igaz kereszténynél igen nevezetes nap, mellyen ö Istennek legmélyebb alázattal hálákat ad a megváltás-kegyért, elkövetett vétkeit megsiratja, mellyekért olly nagy áldozat vitetett véghez. Jóllehet e nap annyiból örvendetes, hogy Isten az ö irgalmából kegyébe fogadott; de annyiból ismét minden gyászos nap közöl legsiralmasabb , hogy bűneinkért Isten fia emberi természetben gyaláztatott, megostoroztatott, tövisekkel koronáztatott, szitkokkal és sebekkel terhelve keresztre szögeztetett, és meghalt. Azért van az anyaszentegyház ma legmélyebb szomorúságban , és szívepesztö gyászos szertartásokban.

Az oltár egyszerű, fehér abroszszal van bevonva, isteni szolgálatnak kezdetén nem égnek gyertyák, és még az egyébkor szüntelen égni szokott örök világ vagy lámpa is el van oltva, mert a világ világossága eloltatott ma a keresztfán. A pap fekete ruhában megy az oltárhoz, annak lépcső-