Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
78 ütnek, mellyet a’ pap megszentel; mert már régi szokás mindent elöl)]) megszentelni, hogy sem az isteni szolgálatra fordittassék. A’ tiizszentelés még a 8-dik században is egészen ismeretlen szokás vala; noha már régiebb időben szokásba jött mindent megszentelni, mi az isteni szolgálathoz tartozik. Negyedik Leo pápa a’ kilenczedik században azt kiváná, hogy nagy szombaton, miután minden égő világ eloltatott, új tiiz szenteltessék, és a’ nép között elosztassék. Sőt némelly egyházakban az kezde szokásba jöni, hogy mindennap újra ütöttek tüzet, melly- böl azután az isteni szolgálathoz tartozó gyertyák meg- gyujtattak. Ez a’ tiiztités általában minden szombaton pompásan ment végbe, de legpompásabban nagy szombaton. így volt a’ tiizszentelés’ dolga a’ 11-dik századig , midőn a’ mai szertartás, ligy látszik, annak jeléül, hogy a’ világ’ világossága halála után harmad napon ismét föltámadott, parancsolat által megalapittatott. Tiizszente- lés után a’ diakónusa’ szentelt tűzön gyertyát gyújt,melly a’ nádszálhoz hasonlító három-águ gyertyatartóra van szúrva. Mikor a’templomba lépnek, ennek ajtajánál belül a gyertyatartót egy kevéssé fölemeli, és térdet hajtván énekszóval mondja: „Lumen Christi“: mire a’ kar „Deo gra- tiassal“ felel. Ezt teszi a’ templom közepén és az oltár előtt is a második és harmadik gyertyagyújtásra, szavát ének közben mindig fölebb emelvén. Történik ez a’ Szent Háromság’ tiszteletére, mellynek titkát Krisztus’ tanításának világánál tanultuk meg; miért is térdhajtással és hála légyen szóval köszönetét mondunk neki. Miután az oltárhoz értek, elkezdődik a’ húsvéti gyertya’ szentelése: e gyertyát estvélyi égőnek is (incensum vespertinum) szokás nevezni; minthogy hajdan a’ husvétot megelőző egész éjjel égni szokott. Tudniillik azon szer tartások, mellyek most szombaton reggel végeztetnek, régente este és éjjel tartattak; így tehát a’ templom kivilágítása végett a’ gyertya nak égnie kellett. Azután eme' húsvéti gyertya oszlopnak
