Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
443 sége felöli gondoskodásnak két igen nagy akadálya vagyon: tudniillik a’ szertelen ájtatoskodás (nimia pietas), midőn valaki azt gondolja, hogy a’ hosszú imádságok, a’ tartós elmélkedések és a’ különféle épületes könyvek’ olvasása által pásztori hivatalának eleget tesz; és a’ rendetlen tudni-vá- gyás, midőn valaki a’ pásztori hivatal helyes viselésére tanulás és olvasás által olly sokáig készül, hogy soha sem éri el azon időpontot, midőn szerzett ismeretit és tehetségeit a’ liivek hasznára fordítaná. Ezen két hibától annál inkább tartozik a’ lelkipásztor óvakodni; mert külszíne mindkettőnek igen tetszetős, ’s mivel olly erényekkel állanak közel rokonságban, mellyek a’ lelkipásztornak elkerülhetetlenül szükségesek. Innen pedig természetesen az következik, miszerint azon egyházi személy, ki a’ fönforgó két hibába esik, könnyen azt vélheti, hogy a’jó pásztor’ tisztét liiven teljesíti. 110. §. A’ tisztességes magaviselet. A’ tisztességes magaviselet e’ helyen a’ lelkipásztor’ olly életmódját jelenti, melly által ö minden érzelmét és tettét az erkölcsi parancsokhoz alkalmazza. Hogy a’ lelki- pásztor köteles magát tisztességesen viselni, ezekből látható : először nincs az egyházi foglalatosságok között csak egy is, melly azt ne kívánná, hogy a’ lelkipásztor mindenkor jo lelkiismerettel bírjon, ’s hogy neve mindenki által becsülettel emlittetliessék: de tegyük, hogy egy valaki böcs- telen életmód mellett is bátor az Isten’ igéjét hirdetni és a’ szentségeket kiszolgálni; valljon illyetén ember’munkálkodása minő gyümölcsöt hozand? Ide járul, hogy már maga a’ köznép a’ lelkipásztortól, kinek a’ tiszta erény’ gyakorlása olly szoros kötelességévé tetetik, sokkal többet kíván» mint inás embertől; és hogy a’ köznép a’ lelkipásztor’ hibáinak kikutatására és fölfüdüzésére már csak annál fogva is igen hajlandó, mivel ez nem csak a’ keresztény erénye
