Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c

424

ájok bízná, mindjárt kezdetben adja tudtukra, hogy példásan viseljék magokat, hogy a plébániához tartozó híveken ne uralkodjanak, hogy a’ plébánost illető dolgokba semmi módon ne avatkozzanak. Egyébiránt a' trienti szent Gyülekezet (sess. 25. cap. 1. de reform.) inti a lelkipásztorokat , hogy testvéreik, unokáik és egyéb rokonaik iránt minden emberi indulatot letegyenek ; mert ebből az anyaszent- egyházban igen sok rósz származott. Ugyanis kik rendkívüli szeretettel viseltetnek övéik iránt: éjjel nappal azon törik fejőket, hogyan mozdíthatják elő őket, hogyan szerezhetnek nekik pártfogókat, hogyan vehetnek számukra jószágokat. E’ miatt gyakran még a’ szükségeseket is megvonják magoktól; az egyházzal, kinek jótéteményéből élnek, semmi jót nem tesznek; a szegényektől megtagadják az alamizsnát, és méltatlanságokra vetemednek, hogy csak rokonaik’ telhetetlen kívánságának eleget tegyenek. Azonban minden hiába: minél többet adnak nekik, ezek annál többet kívánnak; úgy hogy az illyen lelkipásztorok kifosztják magokat, adósságokba keverednek, s rabjaik lévén övéiknek számtalan alkalmatlanságot és nyomorúságot szereznek magoknak. Elvégre is pedig minő örömöt, hasznot és becsületet szereznek illyetén, rokonaik-iránti pazar költségek által? Rendszerint ezek megfeledkezvén a’ vett jótéteményekről hálátlanok szoktak lenni; és mit a szerencsétlen egyházi férfiú nagy gonddal és aggsággal összegyűjtött, azt ők vagy az ö gyermekeik hamar és könnyen elpazarolják, és így ezek az előbbi, vagy még nagyobb szegénységre jutnak. Tudniillik az Isten’ igaz ítélete szerint mind ketten megbüntettetnek: az egyháziak ugyan, mert Krisztus’ tanitmánya’ ellenére inkább szereték rokonaikat mint Istent Mát. 10, 37.; a’ rokonok pedig, mert azt, mit szent czélokra kelle fordítani, az egyházi férfiútól kicsikarák. Ha tehát az egyháziak a’ magok és rokonaik’ lelkiismeretét bátorságba akarják helyezni; ha nemzetségüknek az Egek’ áldását meg akarják nyerni: egyházi