Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c

390

gányos életben kell teljesittetniek. Mivel pétiig mi e’ helyen a jó példaadásról nem általában, hanem csak annyiban értekezünk, mennyiben a’ lelkipásztor a jó példaadásra köte- leztetik: e’ tárgynak általunk való előadása nem általános hanem különös leszen, és egyedül a’ lelkipásztorokat ille- tendi. Egyébiránt mi a’ szóban forgó tárgy előterjesztésére a' Lelkipásztorság’ Tudományának azon részét forditjuk, melly műszóval (termino technico) pásztori Mivelettudo- mánynak neveztetik. És így mi ez által olly tudományt értünk, melly arra tanít, hogyan adhat a lelkipásztor jó példát a gondja alá bízott híveknek; vagyis melly azt terjeszti elő , mit kell a lelkipásztornak növelnie a nyilványosés magányos életben.

88. §. A’ lelkipásztornak nyilványos és magányos életbeni magaviseletét illető általános észrevételek.

Minthogy a’ lelkipásztor által adandó jó példa tárgya, czélja, böcse és haszna részint már magából a’ dolog’ természetéből látható, részint pedig azokból, miket az I. K. 2—4-dik §§-ban mondottunk, könnyen érthető: fölös volna e’ tárgy felöl hosszabban értekezni. Ha mindazáltal annak, hogy a lelkipásztor a híveknek jó példát adjon, szükséges voltát néhány nyomos okokkal behizonyítandjuk, úgy látszik , hasznos dolgot teendünk. Mi tehát tudományunk e’ tárgyát illeti: semmi nem bizonyosabb, mint hogy a lelki- pásztor tisztes és erényes magaviseletét mind a józan ész, mind a kinyilatkoztatás parancsolja. Bizonyára már maga a józan ész belátja: miszerint a’ lelkipásztornak minden foglalatossága haszontalan és gyiimölcstelen leszen; hacsak a’ papi hivatalnak egyéb tisztei jó példa által nem élesztetnek: a hívek a lelkipásztornak sem nyilványos sem magányos oktatásait soha szivükre nem veszik; ha az oktatással el-