Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
366 szentelt vizet használni. Egyébiránt az egész dolog a’ hevett szokás , vagy inkább a’ kiszabott rovatok szerint a’ házasokat illető jegyzőkönyvbe gondosan beiratik. Csak bogy a’ vegyes házasságokat különös helyre kell beirni, mint ezt az 1793. jul. 25-kén, és az 1818. apr. 21-kén költ kir. parancsok rendelik. Toldalékképen néhány szót teszünk a’hiányosan kötött házasságok’ megorvoslásáról. Általában mondhatni, hogy e’ tárgyhoz legnagyobb nehézségek szövetkeznek; és azért a’ lelkipásztornak e’ részben legnagyobb vigyázattal kell lenni. Mindenek előtt ha a’ házasok valamelly nyilványos akadály mellett keltek volna össze, melly akadály azonban későbben kitudaték: ezt a’ házasoknak, ha kivált jeléinek együtt, tudtokra kell adni, és meg kell őket inteni, hogy a’ házassággal éléstől addig tartóztassák magokat, míg a törvényes fölmentés meg nem érkezik; ennek eljötté után pedig a’ plébános és két tanú előtt ujitsákmeg házassági szövetségüket. Ha talán roszul élnek együtt, és az akadály nyilványos: ezen esetre jobb nekik azt tanácsolni, hogy az egész ügyet bízzák a’ szentszék’határozatára. Azon esetre tovább , ha az akadály nem nyilványos, azt kell a’ lelkipásztornak okoson kitudni: valljon a’ házasok előtt ismeretlen e ez, vagy talán mindkettő, vagy legalább egyik előtt ismeretes ? Ha az akadály mind a’ két fél előtt ismeretlen, és ha ez kitudatván a’ baj nem csak meg nem orvosoltatnék, hanem inkább köz botrányra, vagy a’ gyermekek’ pótolhatatlan kárára még föl is bontatnék: jó leszen az akadályt elhallgatni, vagy inkább, jó leszen ki nem jelentvén a’házasok’ nevét, az egész dolgot minden körülményével a’püspök elejbe terjeszteni; ki mindent jól megfontolván a’ kö- rülállásokhoz képest meg fogja határozni, valljon az akadályt föl kell e födözni, vagy talán jobb leszen örökös titokban tartani ? De még azon esetre is, ha a’ házasok’ egymás-iránti szeretetéböl a’ baj’ megorvoslása reménylhetö, nem tanácsos mindjárt a’ házasokat a’ fünforgú akadályra