Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c

203 az egyházi fő kormányra emeltetek, a’ végett, hogy kor­mányzása boldog legyen, hirdete juhilaeumot: ehhen öt későbben több római pápák követék. A’ jubilaeuin-tartás’ rendszerinti módja pedig ez: karácson-nap előtt a’Vatica­numban az apostolok’ fejedelme’ templomának szent ajtaját ö szentsége a’ pápa szokta megnyitani, a’ többi kijelelt templomok’ ajtainak megnyitására pedig bibornokokat szo­kott kinevezni s küldeni. Visszaérkezvén esztendő’ lefoly- ta után Krisztus’ születésének ünnepe hasonló szertartás­sal részint a pápa, részint a’ kinevezett bibornokok által a bucsus-templomok’ ajtai bezáratnak. Már az illyen jubi- laeum-esztendöben minden Rómában lévő gyóntatásra meg­hatalmazott egyházi vagy szerzetes papnak legtágasabb hatalom adatik, mellynél fogva a’ jubilaeum ideje alatt mind két nemen lévő világi vagy egyházi és akármelly rendbeli szerzetes türödelmes híveket, a kihirdetett levél’ értelme szerint, akármelly bűnöktől és vétkektől, ha mind­járt a’ római pápának volnának is füntartva, a’jubilaeumi búcsúk’ elnyerése végett szabadon és hathatósan feloldoz­hatnak. Az ekkor Rómába utazó hívek pedig, ha ájtato- san meggyónnak és megáldoznak, ha a’ kijelelt templomo­kat meglátogatják, és a’ kiszabott imádságokat is buzgó szívvel elmondják: bün-bocsánatot és teljes búcsút nyer­nek. Mivel pedig minden keresztény részint az utak’ alkal­matlansága , részint más körülmények miatt bucsu-nyerés végett Rómába nem utazhat: a’ római pápák’ apostoli bő­kezűsége úgy szokott rendelkezni, hogy miután Rómában a’ jubilaeum-esztendö bevégeztetett, Rómán kívül is mind az egyházi mind a’ szerzetes papok az említett föloldozha- tási tágos hatalomban részesülvén, mind azok teljes jubi­laeumi búcsút és biinbocsánatot nyerhessenek, kik a’ pápa levelének kihirdetése után hat hónap alatt ájtatosan meg­gyónván és megáldozván, a’ püspöktől vagy annak hely­tartójától megnevezendő négy templomot tizenöt egymás után következő vagy félbeszakasztott napokon buzgó szív-

Next

/
Thumbnails
Contents