Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
161 szenteket illetnek; ha továbbá a’ szentekhez tartozó imádságok úgy alkalmaztatnak, hogy nyilt szavakkal kijelentessék, miszerint minden jót Istentől és Krisztus urunktól mint a’ kegyelmek’ egyetlen forrásától várunk. Egyébiránt a’ lelkipásztornak a’ délesti isteni szolgálatra nézve a’ következőket kell szeme előtt tartania: 1) ezen ájtatosság bizonyos, határozott időben tartassák, mert különben nehezen esik a’ népnek, hogy mulatságraésnyugalomra semmi idő nem engedtetik neki, vagya’ délesti isteni szolgálatot talán egészen elmulasztja; 2) e nemétaz isteni tiszteletnek ne végezze sietve ’s mintegy futtában , mert az imádságok’ gondatlan elszaporázása (deproperatio) és a’ szent dolgokkal ájtatosság-nélkiili bánás talán sehol nem szembetűnőbb sőt botránkoztatóbb , mint a’ délesti isteni szolgálaton, minthogy itt rendszerint minden közönséges nyelven végeztetik , és azért a’ nép is mindent teljesen fölfoghat ; 3) nagy hibát sőt vétket követ az el, ki a’ délesti isteni szolgálat’ tartását tetemes ok nélkül több hetekig egymás után az iskola-tanítóra vagy épen más világi emberre bízza, inert bizonyos, hogy, ha az isteni szolgálat délután illő ájtatossággal nem tartatik, a’nép igen könnyen tilalmas tettekre vetemedik; 4) iigyekezzék a’ lelkipásztor; mennyire a’ körülmények engedik, a’ délesti isteni szolgálatot nem csak az anya-egyházban, hanem a’ fi ok-egyházakban is helyesen és jó renddel tartani, hogy így a’ keresztény religio és erény a’ lelkipásztor’ példájára mindenütt egyiránt terjedjen és erősödjék. 41. §. Az imádság általában. A’ szent misén és a’ délesti isteni szolgálaton kivül a’ rendszerinti nyilványos isteni tisztelethez tartoznak még a különféle imádságok (a jelen kötet’ 27. §.). Imádkozni a’papok és hívek az első keresztények’ példájára, kik szent Cy- prián tanúsítása szerint (in libro ad Demetrian.) az ellenit III. KÖTET.